Főoldal

Simson napi használatban

Gyakran felvetődő és visszatérő kérdés, hogy melyik a napi haszálatos motorom, miért éppen az és mi alapján választom ki. Áttekintem az elmúlt közel 30 évet simsonos szemszögből, illetve részletesen bemutatom mit nézek át egy frissen vásárolt kismotoron

Motoros pályafutásom 1990-ben kezdődött, erről már volt szó egy korábbi bemutatóban, SR50/1B H40 minden szempontból ideális tanuló motor. Kiemelkedően megbízható, néhány karburátor tisztításon kívül nem akadt probléma vele.

Közben papám motorját is használtam alkalmanként.

Pár évre rá (1993) érkezett az első enduróm, környékbeli földutakra ideálisnak tűnt, szintén problémamentes volt minimális karbantartás mellett. Talán ez az egy motor amitől később meg kellet válnom, de azóta már sikerült egy teljesen ugyanolyat (nagyon közeli váz és motorszám) beszerezni.

1997-ben átnyergeltem a 70ccm-es új Sperberre. Novemberi vásárlás miatt ideális időben történt a bejáratás, enyhe tél miatt az első olajcsere szervíz hamar időszerű lett.

2005-ben láttam egy hirdetést, akkor 4 éves Sperber Beach Racer megtetszett, közel 10 évet használtam. Baráti unszolásra néztem meg, hogy milyen gyújtás van a motoron, mert még gyertyát sem kellett cserélni ez idő alatt.

Mindig jót derülök azokon a fórumos, vagy facebookos hozzászólásokon, hogy a Simson mennyire megbízhatatlan stb. Ezek a gyári, mókolás mentes motorok egyszer sem hagytak cserben, gyakorlatilag tankoltam, évente olajat cseréltem, bowdeneket olajoztam, állítottam és mentem. Mindegyik bontatlan, gyári csapágy és szimmeringekkel rendelkezik a mai napig.

Általában mindig az aktuális legújabb szerzemény van kicsit használatban,

de 2016-ban vettem egy szép zöld endurót, az maradt elöl egészen az idei évig. Természetesen a használat ellenére mindegyik motor a mai napig makulátlan, újszerű állapotnak örvend.

Jelenleg egy május végén vásárolt S51/1B-H-t hajtok, úgy néz ki marad is napi használatban. Nézzük át, mit ellenőriztem és állítottam vásárlás után.

- Fékek: talán legelőször ezzel szoktam kezdeni, kerekek, fékbetétek ki, tengely megtisztít, megzsíroz, utána mindkét féket úgy szoktam beállítani hogy nagyon rövid úton fogjon, természetesen a féklámpakapcsolót is ehhez állítom. Érdemes a bowdent is megolajozni.Ha már a kerekeket kivettük érdemes a gumit és a nyomást is ellenőrizni, küllőket és a felnit is ápolni.

- Üzemanyagtank, benzincsap tisztítás, ellenőrzés: sok kellemetlenségtől ment meg minket, ha tiszta a tank és a csap is, ebben az esetben a tartalék állás nem működött kosz miatt

- Lánc: megfelelő kenés, hátsó kerék beállítása és a feszesség ellenőrzése. (1990-es évjárat esetén patentszem vagy teljes lánccsere nem árt a későbbi szakadás elkerülése érdekében)

- Gyújtás: ha már a láncra ránéztem és a gyújtásfedelet levettem érdemes a megszakítót is megolajozni, ellenőrizni a tömítettséget a szimmeringnél is.

Gyertya és a pipa ellenőrzése, előbbi hézag ellenőrzése fontos. Utóbbit szeretem a zavarszűrős, gyári példányokat használni.

- Porlasztó: jelen esetben minden rendben volt, csak a túlfolyó csövét kellett pótolni, de az alapjáratot érdemes mindig jól beállítani, az sem jó ha túl alacsony, meg a magas is bosszantó. Szivató gumi záródugójára is érdemes ránézni.

- Légszűrő: jobb oldalfedél levétele után férhető hozzá a légszűrő patron, amit érdemes kivenni, kimosni és kis olajat csepegtetni bele, illetve a szívócsövet ellenőrizni. Az eü csomag nekem a motorban itt volt, azt kivettem, mert ide nem szabad pakolni.

- Olajcsere: ízlés kérdése, nálam évente egyszer ismétlődő folyamat, van aki sebességváltó, van aki motorolajat tesz, 15w40 kerül bele ilyenkor. Tömítettséget is ilyenkor szoktam ellenőrizni, hogy nem szökik-e valahol az olaj a blokkból.

- Elektromos rendszer: át szoktam vizsgálni, hogy minden működik-e rendesen (ezt vásárlás előtt is érdemes megtenni, illetve a vezetékköteg állapota is fontos)

- Összes csavar ellenőrzése: minden meglazulhat használat alatt, így érdemes átnézni a csavarkötéseket. Kiemelten fontos a berugókar és a kipuffogó rendszer csavarjai, melyek ha lazák később nagyobb problémát okozhatnak.

- Bowdenek: nem csak az olajzás, de az elvezetés is fontos, a gyári méretűek nem koptatnak semmit használat közben. Sárvédőn a rögzítő műanyag, a vázon a műanyag bilincsek ellenőrzése. Holtjáték ellenőrzése is fontos, kuplung esetében a könnyen kezelhetőség a legfontosabb.

- Üzemanyag: általában otthon keverek egy 5l-es kannában 1:40 és 1:50 közötti keveréket, márkát direkt nem írok, a piacon kapható bármelyik cég terméke bőven elegendő.

- Ápolás: fényezett részeket viasszal, gumi részeket gumiápolóval, míg a krómozott részeket krómtisztítóval lehet konzerválni, így nem romlik az állapotuk a rendszeres használat ellenére sem.

Végül pedig a motorozás, ami nálam 35-40-es utazó tempót jelent, akkor van a legszebben duruzsoló hangja a motornak, alig kell gázt húzni, sokszor vissza is engedem pöfögni. Ekkor alig fogyaszt valamit és szinte örök az élettartama.

Mindegyik motor más, idő kell mire kiismerjük, pár napba bele telt mire rájöttem, hogy még meleg időben is kell kicsit dúsítani, így egy laza rúgásra indul hidegen és melegen.

Van pár teszt útvonalam, ahol több domb is útba esik, ott szoktam megnézni, hogy melyik sikerült jobban a gyárban, illetve melyik gyengébb az átlagnál. Hatalmas különbségekre persze nem kell számítani, de nem mindegy, hogy 3-ban vagy kettőben teljesíti az emelkedőt. (egy egy rosszul beállított gép csak kuplungolva mássza meg egyik másikat :)

Simsonnál különösen igaz, hogy érdemes érintetlen példányt venni, így nem kell utána fél motort utángyártott cuccra cserélgetni, vagy arany áron gyári alkatrészeket vadászni  :)

Bogyay Norbert 2018.08.01.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2018.