Főoldal

Simson S51/1E1-H 1990 2.rész

Tavaly már készült egy bemutató a természetben készült képekkel, azóta napi használatba vettem a kismotort, problémamentesen teljesítette a feladatot. Kis odafigyeléssel pont olyan szép gyári állapotban van mint a vásárláskor.

Gyakorlatilag a bejáratással kezdtem tavaly a motorozást, összeállt egy stabil, strapabíró gép, hidegen általában második, melegen egy laza rúgás a berugókaron és már indul. Az előbbi is inkább a türelmetlenség miatt van, ugyanis általában hazaérkezés előtt elzárom a benzincsapot, így, ha sokat áll a motor, akkor sem kell tisztítással indítani a motorozást.

Két személyre állítottam a hátsó rugóstagot, utassal kellemesebb a motorozás a határban :)

Már tavaly friss 15W40-es motorolaj került a blokkba, idén pár alkalommal a szintet ellenőriztem, rendben volt, nem kellett rá tölteni.

A menetfény messze megelőzte a korát, pár éve jött divatba először az autóknál, de nemrégen a motorok esetében is, az első féklámpakapcsoló is a biztonság miatt került rá a 12V-os motorokra.

Általában vásárlás után érdemes személyre szabni a fékeket, kuplungot, tükröket, nálam a lábfék max 1-1,5 cm mozgatásra már erősen fog, ehhez hozzá kell állítani a féklámpa kapcsolót is minden esetben.

A kuplungbowden állítója is teljesen betekerve van, alul szoktam beállítani a blokk oldalában lévő fekete kupak alatt van egy hatos csavar, tizes anyaával. Ha kicsit nő a holtjáték kényelmesebb a kormányon lévő csavarral feszíteni a bowdent. Ugyanez igaz az első fékre is, ott is jó ha pici a holtjáték és közvetlen utána már fog a fék is. Itt is lehet a kapcsolót állítani, bár ritkán kell.

Álltalában nagynyomású mosóval tisztítom a motort és környékét, érdemes vigyázni a karburátor oldalán lévő szellőzővel, mert képes bejutni a víz, ami kellemetlen meglepetést tud okozni.

Fontos a kipufogórendszer tömítettsége, érdemes néha ránézni a henger és a könyök találkozásánál nem könnyezik-e, eredetileg két alátét van itt a peremen kívül és belül is van egy. Másik kényes pont a dob és a könyök találkozása, itt figyelni kell a bilincs megfelelő felrakására, ugyanis egyik oldala nagyobb átmérőjű, azt a végét kell a dobra, a másikat meg a könyökre tenni, majd ezután meghúzni.

A szerszámos fedele és az enduró berugókar kényes helyzetet tud teremteni, ha nem óvatosan indítjuk a motort, hamar sérül a fényezés.Az akkumlátort is érdemes átnézni, érdemes teljesen feltöltve tárolni, főleg télen.

Még mindig érintetlen a BVF feliratos dugó, nincs szükség az állításra, így is jól működik a porlasztás. Picit alacsonyabb az üzemanyagszint, így tovább kell neki a szivató, de meleg motornál is stabil az alapjárat. Fontos a túlfolyócső végére húzott cső, még a hosszát is előírták anno a szervizek részére. A függőleges állítócsavar maradt a tavalyi helyzetében, nem volt szükség finomhangolásra.

Ásványi olaj esetében gyakori a kipufogó végén a fekete olajfolyás, szintetikus esetében kevésbé feltűnő, természetesen a jó beállítás és a vezetési stílus függvénye. Nálam általában 35-40 az utazó, bár zömében a határban pöfögök vele. Tetszik a rendszámtáblatartó, így fennmaradt a sárvédőn.

Már a gyárban is vastag viaszréteget tettek a fényezés védelmében, sokáig megőrzi a fényét, ha pár havonta frissítjük a réteget. A légszürőt a porosabb környezet miatt érdemes sűrűbben átmosni, majd kicsit beolajozni. Ha már olajról esett szó az első teleszkópokban sem árt néha megnézni, hogy van e bennük folyadék, főleg ha rosszabb úton felkoppan, akkor növelni kell a mennyiséget.

Jól látható, hogy nem koptatta semmi a tankot szinte teljesen sérülésmentes. Az ülésvédő főliát sem szoktam levenni motorozáskor, alatta sokáig szép marad a forrasztással díszített fekete huzat.

Ez itt nem a reklám helye, lehetne hazai termék is, az a lényeg, hogy kapjon egy védőréteget a fényezés, ne az kopjon,

Éppen elfér a rendszámtábla tartó a lámpa és a sárvédővég között. A hátsó féket a fékkulcs és a rudazat végén lévő csavarral állíthatjuk be egyszerűen, néha érdemes ránézni.

Első féknél is állítható a kar és a bowden is a kormányon, így két lehetőséggel gazdálkodhatunk. A szokásos bowden olajzás mellett néha érdemes ellenőrizni a fékbetét vastagságát és a fékkulcsokat kiszedni, zsírozni, majd újra összerakni.

Az első fékhuzalt tartó műanyag megakadályozza a sárvédő fényezésének kopását, érdemes néha ránézni, a helyén van-e.

,

Az elmúlt évben összesen egy karburátor tiszítás, kuplung utánállítás, fékállítás, illetve egy elhagyott 6-os anya pótása volt, minden más tökéletesen működik, még a gyertyát sem kellett kiszedni.

Végül egy kis videó:

Bogyay Norbert 2017.09.11.

vissza a  Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2017.