Főoldal

Simsonok Magyarországon

Két részben szeretném bemutatni a Simsonok magyarországi pályafutását. Az első részben a kezdetektől a rendszerváltásig terjedő közel 40 évről lesz szó

1952-ben foglalkozott először az Autó Motor a Simson gyárral. Ekkor mutatták be részletesen az AWO 425-öst az olvasóknak. Néhány példány került az országba már ekkor. 1957-ben folytatódott a Simson Sport és a moped SR1 ismertetésével. Még ez év februárjában  200 Simson Sport és 1000 db Simson moped SR1 került az országba.

Előbbi ára 20.400 Ft, míg utóbbié 4200 Ft volt. Ezeket a motorokat elsősorban bányászoknak értékesítették. A későbbi szállítmányokat már szélesebb körben árulták a vas műszaki áruházak, az év második felében már az SR2 mopedek is megérkeztek több ezres példányszámban, 4600 Ft-os áron..

1958-ban már több mint 500 Simson Sport volt az országban. Ebben az évben jelent meg a hazai Berva moped, így   Simson moped nem került hozzánk. Pár sorban megemlítették az Autó Motorban a KR50 törperobogót is, főleg a Panni robogóval összehasonlítva, de azt sem rendeltek. Megjelentek a magyar nyelvű kézikönyvek, melyet a tulajdonosok igényelhettek. A legújabb változata a Simson Sportnak 29.000 Ft-ba került ekkor már.

1959-ben egy Simson Sport 29900 Ft-ba került, míg az utolsó 1957-es Simson moped SR2 4500 forintba.

1963-ban viszont már nagyobb mennyiségben importáltuk az SR2E mopedet, több mint 10000 darabot. Erről számolt be a Járműkereskedelem 1963-as kiadása. Ekkor a Csepel Jármű és Műszaki Kereskedelmi Vállalat forgalmazta a Simsonokat a többi keleti motorral együtt.

Még ebben az évben a februári Autó Motor beszámol arról, hogy az év elején leárazták 19900 Ft-ra az országban megmaradt Simson Sport készletet, amit állítólag egy nap alatt az utolsó darabig eladtak. A Simson moped ekkor 4600 Ft volt.

1964-ben a Simson mopedek utolsó gyártási évében a németek számára már elavultnak ható kis motorokból szintén egy nagyobb mennyiség (első félévben 2000 db)  került hozzánk. A Budapesti Nemzetközi Vásáron már bemutatták a Simson Start és a Schwalbe-t is.

1966 februárjától kezdték el forgalmazni a Simson Schwalbe-t 5900 forintért vizsgával. Egy hónappal később a Start is elkezdték árulni 5700 forintért. Eleinte elég korlátozott példányszámban. Ebben az időben döntöttek a Simsonok besorolásáról is. A mopedeket segédmotorokhoz sorolták, így rendszám nélkül lehetett használni, míg a Star és a Schwalbe rendszámot kapott és motorkerékpár jogosítvánnyal, illetve bukósisakban lehetett csak vezetni.

1967-ben is változatlan áron kínálták a Simsonokat. Ebben az évben 4000 db Simson Start és 3000 db Schwalbet érékesítettek. Az Autó Motor beszámolt a Sperberről, de itthon nem forgalmazták.

1968-ban a már modellfrissített kismotorok árát csökkentették 5420, illetve 5520 forintra.

1970-72-ben megjelent pár bemutató az SL1 mofáról, de megjegyezték hogy itthon nem lesz kapható, majd a következő cikkben már szerepelt, hogy leállították a gyártásukat és átadták a csehszlovák iparnak a pedálos olcsó mopedek gyártását.

1970-ben 11000 db Simson jött az országba, míg 1971-ben 60%-al több Schwalbe és Star érkezett.

1973-ra már több mint 60000 db suhli kismotor volt az országban. Ekkor is szinte az 1968-as árakon értékesítették őket (5450 illetve 5550 Ft).

1974-ben megjelentek az első cikkek az S50-es sorozatról, amelyben szerepelt hogy az NDK fennálásának 25. évfordulójára, 1975 első negyedévében kezdik a sorozatgyártását.

1975 második negyedévében jöttek az első darabok az országba. 30.000 db-ot rendeltek belőle.

1976-ban már Mobil Jármű és Alkatrész kereskedelmi Vállalat forgalmazta az S50-es és a Schwalbe típusokat (8 és 13 ezer Ft közötti áron)

Az 1977/12-es Autó Motor már 14500 darab S50-ről és 6000 darab Schwalbe leszállításáról tudósít, de megemlítik a több mint 1000Ft-os áremelkedést is.

A hetvenes évek végére hiány alakult ki a Simson kismotorokból, a használt példányok az új árnál is többért cseréltek gazdát. A bizományi áruházakba nemigen került belőlük, a szabadpiacon emelt áron keltek el.

1979-ben 4700 db Simson Schwalbe motorkerékpár érkezett az országba  6800 Ft-os irányáron és 10.000 db S50N-H segédmotorkerékpár közel 7300 Ft-os áron. 1980-ig több tízezer Simson S50 került az országba.

1980-ban a Mobil 20.000 db NH mopedre adott rendelést, de az első félévben csak 4000 S50NH, míg a másodikban is ennyi, de S51NH-t szállított le a gyár, a motorkerékpár változatból mindössze 2000 db, Schwalbe esetében a megrendelt 4000 ből 3000-et igazoltak vissza.

1981-ben az S51-eseket árulták már, ekkor az S51 N-H modell 9200 Ft-ba került, egyben ez volt a legolcsóbb Simson is, melyből 10.000 darabot értékesítettek. A 3 sebességes rendszámos S51B kivitelből csak 1000 darab érkezett, míg  a Schwalbe -ból (KR51/2N) 4 000 példány került a boltokba.

1982-ben a KERMI már tesztelte az akkor megjelent S51 Enduro változatot is. Tárgyaltak is róla németekkel, de egészen 1986-ig várni kellett a forgalmazására. Ekkor már a Schwalbe-ra 2800, az S51 N-H segédmotorra 2700 forint előleget kellett befizetni és ezzel lehetett feliratkozni a több mint fél éves várakozólistára.

Év végén szállították le a 250.000. Simsont Magyarországra, egy székesfehérvári iskola diákjához került, akinek a Simson gyári igazgatója visszatérítette a teljes vételárát.

Ebben az időben kezdett a KPM rendszámos Simsonokat tömegesen segédmotorosítani. Leszerelték a hátsó lábtartókat, lefojtották a motort, kisebb lánckereket kapott és beütötték a váznyakba a CM50 feliratot. Így hivatalosan is segédmotor minősítést lehetett vásárolni 120 forintért.

További érdekesség, hogy sokszor előfordult, hogy a forgalmiban szereplő első forgalomba helyezés (illetve a bolti számla dátuma) nem egyezett a gyártási évvel, általában egy évjárattal korábbi volt a motor.

1986-tól az S51B 14900 forintba került a szerencséseknek. Ekkor már lehetett S51 Enduro-t venni szinte kizárólag ezüstszürke színben. Illetve az utolsó darabokat árulták a Schwalbe robogóból. Megjelentek az első képek az SR50 robogóról is.

1987-ben kifutottak az utolsó S51 N-H segédmotorok is. Elvileg csak rendszámos Simson lehetett kapni 1989-ig.

Megszűntették egy jogszabállyal a Simsonok segédmotorkerékpárosítását is. Ebben az időben elég sok S51 electronic is érkezett a B és az Enduro-k mellett.

1989-ben már szinte csak a 12 voltos Simsonok jöttek, amelyek közül a az alap az S51/1B 17.500 Ft-tal , majd az S51/1 C1 követte 19.000, majd az Enduro 19.500 Ft-al. Ettől fogva a váznyaktáblán a pontos típusjelzés szerepelt, illetve visszatértek a Star/Schwalbe-kon használt rendszámtábla tartókhoz. Már a vidéki kisebb boltok is hozzájuthattak alkalmanként egy-egy Simsonhoz. Az év vége felé megindult az SR 50/1 robogók importja is 24.900 forintos áron. Közel 20.000 kismotort sikerült eladni ebben az évben.

1990-ben a Motor Revü beszámolt, hogy az utolsó év, hogy rubel alapon vásároltunk Simsonokat mégpedig 25000 darabot. Ekkor a segédmotornak számító  SR 50/1B H40 29.900, S51/1B H40 20800 forint, míg a rendszámos S51/1C 1H 20800 és az S51/1E 1H 23600 forint volt.

Bemutató 2. része itt található

Bogyay Norbert 2008.10.26.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 .

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2008.