Főoldal

Simson Trópusi teszt 1965-66

Wolfgang Schrader, egy minősített mérnök, és Heinz Langer, M.D., egy éven át bejárták Kelet-Ázsiát, és biztosan elmondhatnak egy remek történetet, amely ehhez kapcsolódik. Körülbelül 25 000 kilométert tettek meg két Simson Staron, és majdnem kiapadhatatlan élménytáruk ugyanolyan érdekes mind a laikusok számára, akik csak jobban meg akarnak ismerkedni a meglátogatott országokkal és emberekkel, mind az autóipari mérnöki szakértőknek.

Ennek a nagyszabású próbaútnak az eredményei éppen olyan lenyűgözőek, mint az élményeik: a Simson „Star”  megbízható és állhatatos utazótársaknak bizonyultak. A tervezőmérnökeik és a VEB Fahrzeug- und Gerätewerk Simson Suhl szakképzett, megbízható munkatársai büszkék lehetnek. Kiemelkedően magas színvonalú munkájuk ismét világosan bebizonyosodott.

Ott vagyunk„India Kapuja” előtt, Bombayben. Egy majdnem 6 hetes utazás a „Schwerin” hajón, India felé tartva, végéhez közeledik számunkra. A 10.000 tonnás „Deutsche Seereederei Rostock” hajót két vontató óvatosan kikötötte az alexandriai kikötő dokkjában. A horgonyt felhúzzák, és azonnal a dokkmunkások a fedélzetre sietnek. Eljött az idő, hogy búcsút mondjunk, és elkezdődjön a tesztvezetés, ami minket különböző délkelet-ázsiai országokon át vezet majd. Sok kérdés vár választ: HOGYAN állják majd a motorok a terhelést a teszt során? Mely útvonalakat válasszuk India felfedezéséhez? És ami a legfontosabb: mikor kezdődik az esős évszak?

A fenyegető sötét felhők, ha más nem, erre emlékeztessen, hogy az esők közelgőek. Azonban a közvetlen problémák, amikkel szembesülünk, mások. A felszerelésnek el kell férnie: filmek, magnó és szalagok, sátor, vizes palackok és ruhák, amelyeket a kerekek mindkét oldalán elhelyezett tárcákba csomagoltunk. Gyógyszerek, elsősegélycsomagok, pótalkatrészek és szerszámok könnyen hozzáférhetők az acéltokokból, amelyek a tankra vannak szerelve. A kamerák vízálló szövetből készült tankra szerelt rekeszekben vannak elhelyezve. És mindennek a tetején még van pótkötél, négy benzines kanna és a pótgumik, amiket el kell helyezni.

A Simson Starok teljesen fel vannak töltve. A további terheléssel együtt mintegy 70 kg a súly. A tankot most partra lehet hozni, amit a hajó daruja azonnal meg is tesz. Összegyűlik a tömeg, hiszen ez egy szokatlan típusú rakomány, amit még Bombay kikötőjében is kiraknak. A motorok egyszer beindulnak, indulhat a nagy túra. A kikötői forgalmon keresztül az első néhány métert megteszük az indiai földön. A vámhatóság háza Indiában megvan a maga ceremóniája. Az indiai etikett kezdődik.

Fenyegető felhőtakaró borítja a Bombay feletti eget, de az állandó esőzést csak mostanában szüneteltette néhány pillanatra. Szakértők azt javasolták, hogy ne induljunk el az ország belső részei felé. Mi azonban nem különösebben bánkódunk a rossz idő miatt, mivel egyik fő célunk különösen az, hogy a Suhlból származó sorozatgyártású motorokat trópusi esőzési körülmények között teszteljük. Az elmúlt napok felhőszakadása elárasztotta Bombayt.

Sion környékén, Bombay egyik külvárosában, a fő út mélyvízben áll, buszok ott állnak a vízben, utasok és sofőrök nélkül. Az emberek fáradtan próbálnak haladni a vízben, és már a két sávos Agra felé vezető autóút eléréséig a ruhánkon egy száraz csepp sincs. Az eső újra esni kezd változatlan intenzitással, a vízálló széldzsekik vízzel telnek meg, a cipőnkben is tocsog a víz. Az autóút mélyebb részei kis tavakat alkotnak. A víz felcsap a motorokra, és folyamatosan támadja felülről és alulról. Hamarosan rájöttünk, hogy a mokickok szívesen elviselnek 35 cm mélységet, feltéve, hogy tartjuk a megfelelő sebességet. Az első keréknek el kell terelnie a vizet a kormány mellett, csak egyszer, amikor elhalad egy teherautó, amely a motorok által elviselhető mennyiség fölötti vízzel fröcsög.

Elkezdnek pöfékelni és végül kínkeservesen leállnak. A gyújtógyertya és a levegőszűrő alapos tisztítása fárasztó és nehézkes, mivel nincs kéznél sem száraz zsebkendő, sem száraz tisztító rongy. Fél óránkba telik újraindítani a motorokat. India baloldali közlekedése miatt a jobb oldali motorhoz rögzített levegőszűrő különösen ki van téve a fröccsenő víznek, de a légbeömlő cső zajcsillapítójának egyszerű megfordítása gyors megoldást hoz. Az út folytatódik néhány napig a folyamatos esőben, mielőtt a felhős ég felenged és az eső csak időnként zuhog. Aztán, miközben a pályán 60 km/h (kb. 37 mph) sebességgel haladunk, hirtelen megcsúsztunk, és az oldaláról az árokba sodródtunk. Az agyagpor, ami a sok állat és jármű mozgásától rakódott le, az eső hatására alattomos sárrá változott, és bizonyos megnyugvást ad, hogy még a négykerekű társainknak is problémát okoz ezen áthaladni. Az autók és teherautók lassan, gyalogos tempóban haladnak, és amikor útjukat kell adniuk az éppen közeledő forgalomnak, lecsúsznak az aszfaltról, így állnak meg nyikorgó motorral és tehetetlenül forgó kerekekkel. Azonban néhány nap után kialakult bennünk egy bizonyos vezetési rutin, és naponta átlagosan 250–300 km-t (155–136 mérföldet) tudunk megtenni. Ahhoz, hogy megfelelően értékelhessük a Star járműveink teljesítményét, fontos megjegyezni, hogy a monszun időszak alatt nem találkoztunk más kétkerekű járművel.

Hozzászoktunk már a bombayi forgalomhoz, de az autópályán újra kell tanulnunk a leckét. Még a hivatalos indiai útmutató is a bivalykocsik szabálytalan viselkedésére hívja fel a figyelmet: a „Közlekedési szabályok” – írja – „a parasztok számára semmit sem jelentenek; ők években gondolkodnak, nem percekben”. Ezt csak megerősíteni tudjuk. Makacsul ezek a magas kerekű kocsik az út közepén maradnak, és meglehetősen vonakodnak, hogy utat adjanak egy közeledő járműnek. Csak huzamos dudálásra képesek félreállni.

India útjain zebuk és vízibivalycsordák kóborolnak, állatok, amelyek látszólag senkihez sem tartoznak, és az országban a szarvasmarhák, ökrök száma meghaladja a 230 milliót. Béketűrő állatok ülnek a falusi utcákon, és éjszaka rettentően figyelmesen kell vezetni. Rájövünk, hogy rendkívül óvatosnak kell lennünk. Nem lehet tudni, merre futnak az állatok, mikor elhaladunk mellettük, és nem lehet elkerülni, hogy néha nekiütközzünk. Több, mint amennyire számítottunk. Még egy dolog, hogy megtanuljuk, hogyan legyünk óvatosak, amikor ökörrel bánunk. Az indiai ökör általában szelíd és lusta, de egyszer megismerkedtünk az egyik fajtával. Ahogy sokszor korábban, most is átfurakodtunk egy látszólag túl gyorsan mozgó csordán, amikor az egyik fiatal bika, lehajtott szarvával, nekiment Wolfgang mokickjának. Felbosszantottuk, felborítva a csorda nyugalmát, vagy felkeltettük a figyelmét a mokick piros színével, kissé, és a hátulról való szúrás veszélye elmúlt. Ez elég nagy meglepetés volt számunkra, mivel általában a bikákat és a teheneket semmi sem zavarja meg, és nem hat rájuk a teherautó vagy autó, a sofőrök trágár kifejezései vagy a csordát terelők pálcái. A hindu tanítások szerint magas forgalmú területeken nyugodtan pihennek, látszólag teljes közönyben, a nagyvárosok útkereszteződésein. A világ legtöbb autópályáján hasonló típusú járművek járnak, többé-kevésbé tolakodó és átható szagokat keltve, ha motorral hajtják őket, míg azok ereje, amelyeket növényi üzemanyag hajt, ritkán éri el ugyanazt.

Indiában viszont egy másik, sokkal jobb közlekedési módba ütközünk — elefántok hátán utazunk. Nem kell aggódni az eltűnt hidak miatt, nincs pótlógumi probléma, és a fedélzeten nyugodt csend uralkodik. A személyzet kiadásai természetesen valamivel nagyobbak a mókás állat esetében. Az állat hátán ülő lovas mellett van egy vezető, aki egy éles bottal irányít, és az elrendezés megkívánja egy lámpahordozó jelenlétét is, aki éjszaka vigyáz az útra, vagy megvilágítja az elefántot az érkező járművek számára, ahogy szükséges. És nincs gond azzal, hogy egy elefántot félre kelljen tolni a nyári útra, míg mi gyakran kénytelenek vagyunk lehúzódni az aszfaltról a forgalom miatt. Egyik alkalommal egy szakállas szikh által vezetett teherautó érkezik, és Heinz, aki előrébb jár, hátrál az út szélére, amikor egy hangos csattanás hallatszik, és a levegőben az, amit Dresdentől vittünk, a hátsó kerék gumiabroncsa. Egy recés kés átvágta a gumit keresztben. A tartalékokat Bombay-ben helyezik el, több mint 600 mérföld távolságban. Egy erős bőrönd szolgál valamire. Kicseréljük a belsőt, bekötjük a gumit, összeszorítjuk a heveder végeit, és folytatjuk az utunkat. A következő nagyobb településen sikerül találni egy vulkanizálót. Kalaplengetés az indiai kézműveseknek; azonnal kiszolgálnak minket. A vágást gondosan összevarrják, majd egy kézméretű javítófoltot vulkanizálással rögzítenek. Folytathatjuk az utunkat, és további 3,000 mérföldet teszünk meg ezzel a gumival.

 

Minden nap szembe kell néznünk az étel problémájával, bár valójában nincs választásunk. Meg kell szoknunk az indiai ételt, azaz a masalát, rizst és chapattit. Ezen kívül vannak banánok is, amelyek különösen frissek és lédúsak az országban. A masalát, vagy curry-t, ahogy mi hívjuk, fűszeres, csípős ételt minden nap az indiai háziasszony készíti egyfajta szent rituálé keretében és egyéni recept szerint, ami teljesen különbözik a háztartásokban kapható és gyárakban előállított curry-portól. Különféle fűszereket mozsárban őrölnek és vízzel péppé kevernek. További összetevők: sáfrány, köménymag, kardamom, bors, édeskömény, mustármag, koriander, szerecsendió, fokhagyma, hagyma, és legfőképpen chili, az a kis, borzasztóan csípős hüvely, ami úgy csíp, mint a tűz. Azok az erős paprikához szokott magyarok állítólag könnyeznek, amikor masalát esznek. Mathura városában egy tanár vacsorára hív minket. Örömmel fogadjuk, mivel a tesztprogramunk végrehajtása mellett kíváncsiak vagyunk az indiai emberek életmódjára is. A házigazda tálakat helyez egy tiszta szőnyegre a padlón, és kezével mutat. Hiába keressük a kanalat vagy a villát, még mindig bizonytalanok, kevergetjük a rizst és a curryt, miközben egy darab chapalit, agyagban sült kukoricakehelyt tartunk a kezünkben. Meglepődve figyel minket a házigazda. Végül kis rizs- és masala gombócokat formáz, és a tálakat stilizált mosollyal kínálja. Kétségbeesetten nyeljük le, majd megtapasztaljuk a masala késleltetett hatását, amely rendkívüli csípőssége miatt könnyeket csal a szemünkbe. Desszertként főzte leveleket (betelt) szolgálnak fel. Tapasztalt kézzel barátunk megáztatja a bors leveleit, majd rájuk tesz lime-ot, és gathával, a gotha-fa főtt gyantakeverékével kenve, ráreszel egy összetört betelnövet, és feltekeri a leveleket. A házigazda érzékeli, hogy nem vagyunk különösen lelkesek, ezért egyszerűen csak a kis tekercseket a szánkba nyomja. . Elkezdünk rágni, és tapasztalunk egy tanninszerű, nem kellemetlen ízt, de ígért felfrissülést. A gotha a fogakat vörösre teszi, mintha épp ettük volna. Ahhoz, hogy használjuk az erősen fűszeres indiai ételt, mi bizonyosan teljesen mentesek vagyunk attól a kísértéstől, hogy függőkké váljunk.

Megérkezünk Új Delhibe, India fővárosába. Több mint 2.300 km-t (kb. 1.430 mérföld) tettünk meg, és a járművek remekül teljesítették az első tesztet, az esős monszun és a sáros utak ellenére. Még a rájuk nehezedő nagy terhelés sem akadályozta meg az 50 cm³-es motorokat abban, hogy 60 km/h-val (kb. 37 mph) haladjunk sík úton. Időnként, amikor gyorsítottunk, a sebességmérő elérte a 70 km/h-t (kb. 43,5 mph), miközben előztünk, ami megfelel az indiai utak tényleges sebességhatárának. Járműveink könnyen manőverezhetők voltak, és abban is előnyben voltunk, hogy elkerüljük az útakadályokat, így gyorsabban haladtunk, mint a távolsági buszok és teherautók. Járműveink egyébként nem igényeltek javítást, a gumiabroncsot leszámítva

Újságírói sajtótájékoztatót tartva indiai napilapoknak Új-Delhiben tájékoztatjuk őket a monszun idején végzett tesztvezetésről, és számos kérdésre kell válaszolnunk. Az érdeklődés főként a technikai részletekre irányul. Tettünk fel kérdéseket is az indiai benyomásainkról: el kell mondanunk, hogy mélyen lenyűgözött minket az indiaiak vendégszeretete. Az „All India Radio”-nak adott interjú lehetőséget kínál arra, hogy megköszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak az indiai utunk első szakaszának sikeréhez. Másnap az indiai napilapok tájékoztatják olvasóikat a túránkról, és dicsérő, lelkes szavakat találunk a vállalkozásunkra.

TARTÓSSÁGI TESZT A NYUGATI HIMaALÁJAI HEGYSÉGBEN Az autópályán utazva New Delhi és Chandigarh, az ultramodern Pandzsáb főváros között, jó haladást értünk el. Az út elég széles, és a ökörszekér-sofőrök úgy tűnik, kivételesen betartják a forgalmi szabályokat. Barátaink New Delhiben megpróbáltak lebeszélni minket a Nyugati Himalája hegységbe való utazásról. Az újságokban így jelent meg: „Az idő Kasmírból! A kapcsolatok Srinagarral megszakadtak földcsuszamlás miatt!” Az volt a tervünk, hogy extrém körülmények között teszteljük járműveinket, ráadásul az évszak is néhány nappal korábban már véget ért. Megint az ég uralkodik, a nap irgalmatlanul perzsel a Jammu városán. Az út kanyargósan vezet 2000 méteres magasságba, majd ismét le a mélyen bevágott völgyekbe. A Himalája lábainál található táj egyedi szépsége lenyűgöző, hamarosan teljes figyelmünket az útra kell fordítanunk. A csodálatos aszfaltos autópályát úgy tűnik, elnyelte a föld. A hegy lejtője mutatja a földcsuszamlás széles árokját. Törött fák és nagy kövek akadályozzák az utat, és csak lépésről lépésre tudunk haladni. Mérföld hosszú dugókat tart fenn egy útépítési terület, ahol az egész út a mélységbe zuhant. A várakozó teherautók között lavírozva az indiai építőmunkások segítenek, és az akadályt

hamar legyőzik. Ismét felfelé vezet az út. Az érkező teherautók percekig elárasztottak a sűrű porfelhőben, ami szinte a nullára csökkenti a látást. Az út gyakran fél szélességére van felmart, és a kövekkel jelölt sérült szakaszok már első áldozataikat szedték. Észrevesszük, hogy egy teherautó szétzúzta a köveket egy lejtőn, és nem lepődünk meg, hogy a Jammu — Srinagar rendszeres buszjárat 20 órás késésben van. Viszonylag jól haladunk, de a por befedi a napszemüveget, a szemüveget és bejut a táskákba, miközben a nap könyörtelenül éget, és az alumínium részeket forróvá teszi. Félve gondolunk a lehetőségre úgy merülünk bele a pénztárcánkba, és előre fizetünk. Előttünk egy magas hegy áll, amit még meg kell hódítanunk, mielőtt készpénzhez jutnánk. Egyszer újra túlzott terhelésnek tesszük ki a motorokat, amíg egy plakát nem jelzi a következő Jawahir-t, óvatosan hajts! Fényképezni szigorúan tilos. Megállunk, és csatlakozunk a járműsorhoz, amely a zöld lámpára vár a bejáratnál. Az utolsó érkező elhagyja a bejáratot, és a lámpa zöldre vált. A kezdeti alagútfény nappali világosságú, a fény fokozatosan csökken, a járművek alkalmazkodtak a minimális világításhoz. Itt dermesztően hideg van, de a hűvösséget üdvözöljük. Az alagút közepén azonban az alagút mennyezetét borító burkolat megszűnik, és valós vízesések áztatnak el minket. Az út csúszóssá válik. Heinz kicsúszik, és csak az utolsó pillanatban tudja visszanyerni az egyensúlyát. A motorok zajából félelmetes zúgás lesz. A teherautók szorosan mögöttünk haladnak, a sofőrök folyamatosan dudálnak. Nyilvánvalóan túl lassúak vagyunk, de inkább a biztonságot választjuk néhány megnyert másodpercnél. A sötétben, egy zivatar közepén, ami az kijáratnál vár ránk. Ösztönösen nyúlunk a széllapátjainkért, mivel a hatalmas természeti látvány, a Kasmír-völgy látványa elfeledteti velünk, hogy már teljesen eláztunk. Ez Kasmír, egy föld, amit a Nagy dicsőít. "Ha van a földön paradicsom, itt van, Mogul S. itt, és sehol máshol." Hó borította hegyek között elterülő Kasmír-völgy a maga minden fenségében lefelé terül el.

Az út lefelé kanyarog. A Toll-populárok mindkét oldalon hazára emlékeztetnek, és a rizsföldek az ifjú növényeket mutatják gyengéd zöldjükben. Hasonló ehhez az éghajlat, amely a mi szélességi fokainkon is jellemző. Télen mély hó van, tavasszal nárcisz, szegfű és mandulafák virágzanak, nyáron sokan pihennek a Dal-tónál, és ősszel a levelek zöldje színesedni kezd. 

Estére érünk Srinagarba, Kasmír és Jammu fővárosába, az indiai megállóhoz. Egy utcai kereszteződésnél azonnal körülvesz minket egy tömeg, kitartóan próbálnak valamit eladni, bár semmit sem értünk. Ajánlatok és árak repülnek felénk, és lassan ráébredünk, hogy egy házhajó-ügynökség próbál minket csábítani. Követünk egy fiatalembert, aki pimaszul felült egy motorkerékpárunkra, és éjszakára nála szállunk meg.

SRINAGAR - A KELET VELENCÉJE

Ez a turisztikai ügynökségek brosúráinak szlogenje, és a kettőnek van egy közös vonása: csatornák. Mint egy hálózat, ami átszeli a várost, a Jhelum folyóból és a Nagin-tóból ágaznak el. Mi, a partra szálló látogatók, bérelünk egy shikarát, egy velencei gondolákra emlékeztető hajót, és megnézzük Srina tipikus látványosságait.

Az árvízvédelmi töltésre épített házak egyenes sorban állnak a víz mellett, és a bonyolult erkélyek, valamint künn lévő filigránszerű erkélydíszek azt mutatják, hogy a helyi művészetek még mindig élnek itt. Régi mesteremberek muszlim sapkában, hátrahajtott kalapáccsal dolgoznak diófából faragott csipkeszerű díszekkel a műhelyeikben. A szövőszékek csattogása hallatszik a folyón túl.

Kasmír selyem és kasmír sálak keresettek világszerte. Mosónők ülnek a parton, hangosan ütik ruháikat a vízbe vezető lépcsőkön. Százai házhajók horgonyoznak egy árvíz sújtotta srinagari elővárosban. És van még egy másik jelenség is: úszó kertek, szigetekké formált füves partok, náddal és más növényekkel összetartva, paradicsommal, uborkával és egyéb zöldségekkel.

A parasztok csónakokat használnak a termés betakarításához, és lapátolják a portékájukat a piacra, vagy kínálják azt egy úszó árusítóhelyen. A Nagin-tavon luxuskategóriás házikóhajók vannak, miközben a vízisí rajongók elegánsan szelik a víz felszínét. A lótuszvirágok a part közelében nyílnak a vízben. Békeidőnek tűnő látvány, de bármilyen is a hangulat, India és Pakisztán közötti vita beárnyékolja a vásárszerű völgyet, és csak remélhetjük, hogy a két nemzet között a földjük miatt dúló kétségbeesett konfliktust végleges és tartós békére lehet vezetni.

Átgurulunk az Északi Széles Síkságokon, rövid időt töltve Új-Delhiben és Agrában, a Mahal városában. Mélyen lenyűgözött minket KhaiurahO ősi városa és a benareszi Szent Város a Gangesz partján. De tovább kell mennünk. Egy ország vár ránk —

A mozdonyok zúgnak, és amikor sikerül tartani a 60 km/h (37 mph) sebességet, estére elérjük Patnát, és másnap reggel átlépjük a határt Nepálba. De ez fekete nap Wolfgang számára. Egy teherautó nagy sebességgel közeledik, és nem tér ki egy milliméterre sem, kényszerítve Wolfgángot a erősen rozsdás úttest felé. Wolfgang csúnyán nekiütközik a földnek, elveszíti a tudatát. Több sebből is vérzik a könyökén, a szemöldökén és az állán, az állseb különösen szélesen nyílt. Gyors döntést hozva Dr. Longer nyúl a tűhöz és cérnához és elkészíti a varrást.

A sérülések közé tartoznak a zúzódott bordák, egy bevérzett szem, egy elveszett őrlőfog, agyrázkódás, összetört sárfogó. eltört lábtartó és összetört napszemüvegek olyanok, mint a megjelenésük. Megközelítenek minket, elhaladnak mellettünk, majd ismét eltűnnek a felhők sűrű szürkeségében. Aztán, egy megszakítás nélküli órákig tartó vezetés után a felhők sodró tengere felett, végre megjelenik a nepáli hegyek sötétkék égboltja. Elértük a „Tribhuwan” legmagasabb pontját, a Jhimbhan-Ja'ang m magas csúcsot. A motorjaink szinte erőfeszítés nélkül vittek minket fel ilyen magasságba, és ismét alkalom nyílt a teljesítmény és a motor ellenőrzésére. A hágó lenyűgöző kilátást nyit a hóval borított Himalája-hegységre. A Dhaulagiri, Himálcsuli, Manaslu, Langtang és Ganesh Himal csúcsai, valamint az Annapurna-masszívum, amelyet hegymászók szerte a világon nagyra értékelnek, üdvözölnek minket. Mély benyomást kelt bennünk a végtelen hóval borított hegyek hatalmas látványa, Közép-Nepál tája a teraszos rizsföldekkel és a szórványos házakkal. Belepillantunk a nepáli építőmunkások nevető arcába, látjuk, hogy integetnek, és halljuk üdvözlésüket: „Namaste”. Mielőtt továbbindulnánk a főváros felé, az éjszakát egy kősziklán töltöttük Katmandutól nem messze, a királyi rezidenciával rendelkező városnál. A város egy termékeny völgyben fekszik, havas hegyek között. Pagodáival és templomaival, régi házaival, amelyek mellett modern épületek állnak, számtalan gyalogossal, pénzváltókkal és bazárjaival, amelyek csillogó árukat kínálnak.

A FELHŐK FELETT

A nepáli határőrök sok szerencsét kívánnak nekünk, jóval a legmegerőltetőbb szakaszra indulás előtt. Előttünk vannak a „Tribhuwan Rajpath” meredek kanyarjai, amely Katmandut Indiával köti össze. Az indiai támogatással és pénzügyi segítséggel épített, 75 mérföld hosszú út a magas hegyekben 1957-ben nyílt meg a forgalom előtt, évekig tartó kemény építkezés után. Addig a Mahabharat-hegység teljesen elzárta Nepált a gépjárműforgalom elől. Marco, a híres római világjáró, így írt Nepálról: „Az ország vad és ritkán látogatott idegenek által, akiket a király jelenlétükkel nem tűr.” Ma Nepál megnyitotta kapuit a turizmus előtt. A legtöbben azonban repülővel utaznak, rövid idő alatt Katmanduból szállítva őket. Csak kevesen hajlandók megküzdeni a Tribhuwan-hágókkal, és mi ezt az autópályát ideális próbahelynek tartjuk a Subh motorosok számára. Bátor útvonalon a keskeny aszfaltcsík felkanyarog a hegyekbe.  Az esőzések okozta földcsuszamlások egyes helyeken a szintet megemelték; lapcserepeket és zúzott köveket taposva haladunk, egyre feljebb mászunk. A szédítő lejtők veszélyes hajtűkanyarjai maximális koncentrációt követelnek. Közeledünk a felhőkhöz, majd aztán mi már alámerülünk.

A "Star S"-szel jelentős szenzációt keltünk. Szó szerint ellepnek minket a fiatalok, akik kérdésekkel és ajánlatokkal bombáznak, és követnek minket egészen a boltokba és a barátaink lakásába. Járműveink vonzereje és az a tény, hogy sikeresen teljesítettük a nehéz és meredek "Tribhuwan Rajpath”-ot, egyértelmű bizonyítéka a különleges érdeklődésnek. A következő napot a környék felfedezésével töltjük. Azt mondják, Nagarkote kínál kilátást a Chomolungmára (Mount Everest). Az oda vezető út tele van kövekkel és annyira meredek, hogy csak terepjárók és robogók képesek használni. Egy rutin 100 km-t nézve a visszapillantó tükörben Wolfgang hirtelen észreveszi, hogy Heinz eltűnt a látómezőből. Gyorsan felemeli a motorját és visszafut. Gyanús zaj hallatszik az út szélétől öt lépésnyire, és közelebbről megnézve Wolfgang látja, hogy Heinz a sértetlen motorja mellett áll. Nagy köveket kellett kikerülnie, és félre kellett térnie az út szélén lévő fűre, anélkül hogy bármit is sejtett volna. A tetőgerendák egy mély nyílást takartak. Wolfgang teljesen felkészült, Heinz, amikor elmondja neki, hogy a gyomra környékén érzett furcsa érzés ellenére is megtartotta a kemény arcát. Tíz paraszt együttes erőfeszítése szükséges ahhoz, hogy a mocskot visszavigyék a helyes útra a kalandja után. Megéri a fáradságot. Amint elérjük Nagarkotét, láthatjuk, bár messze vagyunk a világ legmagasabb hegyének csúcsától.

ÜNNEPEK AZ AUTÓÚTTÓL TÁVOL

Elhagyjuk buddha kolostori szállásunkat a katmandui „Lotus Hill”-en, ahol a szerzetesek gondoskodnak rólunk. Jobban meg akarjuk ismerni a nepáli hegyi paraszti életet, és közelebbről szemügyre venni a hatalmas hegyeket, és járműveinknek semmi hasznuk nem lett volna a keskeny szamárutat követve Muktinath felé, ami zarándokhely. Pokhrában, a hegymászó expedíciók kiindulópontján, amelyek a Dhaulagiri és Annapurna területeire vezetnek, feleszünk egy helyi hordárt, aki a csomagunk egy részét cipeli, és ismeri az utat. Az út jéghideg gleccserpatakokon, rizsföldeken és hegyi falvakon keresztül vezet, meredek lejtőkön át a széles, sziklás Krishna-fennsíkig.

Míg Pokhra környékén volt növényzet, itt fenn semmi nem volt, csak kopár sivatagi táj. Néhány napig a folyót követve kell haladnunk, kövein gyalogolva, mígnem végül elérjük Muktinathot, a zarándokhelyet, amely 4000 m magasban van a hegyek között. A barátságos falusiak nagyon kedvesek. . Ételt, teát és szállást kínálnak nekünk, és együtt élünk velük, hogy bepillantást nyerjünk életük nehézségébe. Tizenegy nap után, miután Katmanduból elindultunk, visszatérünk a szállásunkra, miután körülbelül 239 kilométert (kb. 143 mérföldet) gyalogoltunk és másztunk.

KATMANDUBÓL KALKUTTÁBA -1 000 KM (650 MÉTER)

HÁROM NAP ALATT

Forró dobokkal gyorsan haladunk a Nepáli-síkság Terci régiójában, ezek a nepáli határnál a formalitások a lehető legegyszerűbbek. Ez egy nepáli piros bélyeges nap. Engedélyezik a belépést az országba útlevél-ellenőrzés és vámvizsgálat nélkül. Az indiai határhivatalnokok gyorsan dolgoznak, és a formalitások hamar véget érnek. Visszatérünk Indiába, és ismét szembe kell néznünk az utcákat eltorlaszoló tehenekkel és a rengeteg gyalogossal, akik lassan merülnek napközbeni álmaikba, elfoglalva az út közepét. Sajnos kellő dudához nem jutunk, mivel a helyet az akkumulátorok vitték a felszerelés javára. Megpróbáljuk felhívni a gyalogosok és ökörkocsis sofőrök figyelmét a kuplung kiengedésével és a motor pörgetésével, de sikertelenül. Heinz próbálja az utat tisztítani kiabálással, de a falusiak teljesen figyelmen kívül hagyják, és álomszerűen haladnak tovább. Három napos utazás után Elérjük Kalkutta külvárosait. A motorbiciklijaink ma mintegy 470 km (kb. 295 mérföld) távolságot tettek meg, szinte megállás nélkül. Csak három napba telt, hogy a 650 km-es (kb. 405 mérföld) távolságot Katmandutól Nyugat-Bengál fővárosáig megtegyük.

Egy élvezetes körutazáson Dél-Indián

Kalkuttában napjainkat sajtótájékoztatók, íróasztali munka és városnézés töltötte ki. Aztán folytattuk utunkat Orissa hegységein át és Andhra Pradesh széles nyílt síkságain, tíz nap után Madrasba érve. Ismét el kellett viselnünk a monszunesőket. További három napig tartott, míg átkeltünk Indiai területein, hátrahagyva az esős vidékeket. Goa vidéke csodálatos a sok pálmafával, és az itt élő emberek barátságosak és nyitottak, de mi Cape Komorin felé tartunk, következő célpontunk felé. A hosszú partszakasz, amely egy napon Dél-India legdélebbi pontját fogja összekötni, még az építés folyamatában van. Ha az ország belseje felé választanánk az utat, hatalmas kerülőt tennénk, így úgy döntünk, legalább megpróbáljuk követni a partvonalat. Mérföld hosszú építkezések, ösvény nélküli terepen készült kerülőutak, amelyeket kamionok mély nyomai jelölnek, mind-mind az utunk részét képzik. Finom por... A részecskék eltömítik a légszűrő pórusait, amelyeket naponta tisztítani kell. Az igények, amelyeket a motorokra támasztunk, nőnek. Átkelünk a Kalinadi folyón autóval, és mérföldről mérföldre haladunk dél felé. A folyón mély árkok vannak a földbe. Ősi vitorlás csónakok szolgálnak kompokként, ahol a hidakat csak majd a jövőben építik. Nem sokkal később újabb átkelés vár ránk, de nincs ott vitorlás csónak, nemhogy autókomp. Be kell érnünk egy faragott ki csónakkal, és a „Csillagjaink” beleférnek a kenuba. A csónak kissé dől balra, de biztonságosan átvivődik a túlpartra. Mangaloréban, a Malabar-part kis városában, újra váltunk az útirányon, és ismét a hegyekbe indulunk. A „Kék-hegység” ismét meglep minket felhőkkel és esővel. Igazán hideg itt 2.300 m magasságban. Aztán leereszkedünk Keralába, a meleg és párás éghajlatú területre.

Karácsonyt barátainkkal töltjük Madrasban, de az év végén ismét a Malabar partjainál találjuk magunkat. Egy rendkívüli véletlen folytán a Schaft, a Deutsche Reederei Rostock teherszállító motorhajója, újévi előestén belép Cochin kikötőjébe. Heinz számára ez a találkozás a hajóval különleges, mert egy évig szolgált azon Dél-Amerika útján. Trivandrum, Kerala fővárosa, az indiai szövetségi állam, és végül elérjük Cape Komorin-t, India legdélebbi pontját. Előttünk az Indiai-óceán terül el, jobb oldalunkon az Arab-tenger, bal oldalunkon a Bengáli-öböl. Egy hosszú utazás van mögöttünk. Meg vagyunk győződve arról, hogy hozzájárultunk országaink közötti baráti kapcsolatok erősítéséhez

ÁTKELÉS PENANGRA

A „State of Madras”, az indiai óceánjáró, az utasaira vár a madraszi kikötőben. Járműveink felsőbbrendűsége ismételten látványosan megmutatkozik: könnyűek, jól kezelhetők, és nehézség nélkül elférnek bunkerekben vagy a személyszállító hajók fedélzetén. Penangra (Malajzia) tartó átkelés közben a mopedeink a fedélzeten állnak. Ugyanolyan biztonságban állnak, ahogyan mi is átvészeljük az utat, és még a beszívódó tengervíz sem tesz kárt bennük. Hat nap elteltével a „State of Madras” horgonyt vet Penang szigetén.

Másnap a komp a Maláj-félszigetre szállít, az egyenlítői nap sugarában a széles aszfaltúton haladunk, áthaladva ónbánya- és gumültetvényeken. A szuperautós turisták gyors egymásutánban előznek minket az autópályán. A közlekedés Indiában gyorsabb, de egyben vakmerőbb is. Úti célunk Kuala Lumpur, Malajzia fővárosa, talán Délkelet-Ázsia legmodernebb városa. Magas épületek, utak és a végtelenül sűrű forgalom jellemzik.

ÚJÉVI ÜNNEPLÉS

TROPUSI ESŐBEN

Az MS fedélzetén ünnepeltük az évet a hagyományos módon, és Kuala Lumpurban tanúi lehettünk a kínai újévi ünnepléseknek. Az emberek napokig robbantják a pirotechnikát az utcákon, mivel a hagyományos vélekedés szerint a látvány kiűzi a gonosz szellemeket. A Sárkány éve 1966 januárjában ér véget, és a Ló éve kezdődik. Másodszor ezen az úton új évet köszöntünk.

A nap kelet felé vezetett minket a Maláj-félsziget keleti partja felé. A gumiültetvények végtelennek tűntek, néha dzsungel váltotta fel azokat, melynek egyenletes zöld színe már régóta nem nyújt örömet a szemnek. Bár a félsziget keskeny, nagy különbség van az éghajlatban a nyugati és keleti part között. Kuala Lumpurból ragyogó napsütésben indultunk, de a keleti parton ismét eső fogadott minket, ezúttal olyan zápor, ami szinte kétségbe ejtett minket. De az eső nemcsak saját terveinket, még a muszlimok rendes esetben egy napra eső újévi ünnepléseit is el kell halasztani a kínaiakéihoz képest. A Királyi Pecséttartó az esőfelhők miatt nem tudta megfigyelni az újhold sarlóját, ami az év fordulóját jelzi. Ezért a Tanács úgy döntött, hogy az ünnepséget a következő napra kell áttenni.

Kuantan partján, a Dél-kínai-tenger partján fekvő kisvárosban harmadszor köszöntöttük az új évet, ez alkalommal egy maláj családdal ünnepelve. Ők, ahogy mi is, a gyönyörű bunjukkal fogadtak és leültünk a fából készült házuk tornácára: 'Selamat Hari Raya — Boldog Új Évet!'

Az eső óránként erősödik, és még a helyi emberek sem tudják megjósolni, mikor ér véget ez a özönvíz. Lehet, hogy hetekig tart, de mindenképpen vissza kell jutnunk a nyugati partokra. Mialatt a Malaccához vezető út járhatatlanná vált, lefedi a aszfaltutat. A víz a csípőnkig ér, miközben a hordókat elárasztja a gurgulázó ár. Egyszerűen csak előre kell mennünk, mivel a vízum érvényessége lejár. Eltávolítjuk a zsákjainkat és átcipeljük az ellenkező oldalra, majd lezárjuk a kipufogót tisztítással. Végül átnyomjuk a vizet. Ezeket a manővereket motorprobléma nélkül hajtjuk végre, amelyek mindig készen állnak újraindításra, és messze magunk mögött hagytuk az autók és teherautók sorát. Végül a víz beszivárog a motorokba, és órákig tart, hogy újra működésre bírjuk őket. Mindig ugyanaz az eljárás következik, azaz indító benyom, gyújtógyertya kiszárít, indító, gyújtógyertya kiszárít — lassan fogy az erőnk az özönvízben, amikor hirtelen egy új hullám éri el. Ez eszébe jut tJS-nek. Teljes sikerrel felfordítjuk a robogókat. Sárgás folyadék ömlik a gyertyanyílásból. A motorok beindulnak, eleinte szabálytalanul járnak, de hamar felgyorsulnak. Folytatjuk az utunkat, és Szingapúrban a szép idő, ami ott uralkodik, kiengesztel minket az esős évszak zord időjárásáért. Egy másik ország is szerepel a programunkban — Kambodzsa. Ezúttal a „Csillagaink” egy részét hajóval visszük Kambodzsába, míg mi a „Royal Air Cambodia” légitársaság gépével repülünk Phnom Penh-be, három óra alatt.

„HIVATALOS MISSZIÓ”

A „Royal Air Cambodge” DC 3-as gépe Phnom Penh fölött nagy kört repül. Valaki vár ránk a Pochentong repülőtéren, reméljük, így van, és nem csalódunk. Egy szőke férfi a vámhoz sétál a várakozó utasokhoz, körbenéz bizonytalanul, majd egyenesen felénk jön. „Feltételezem, ti lesztek a robogósok,” mondja, hogy láthasson titeket!” Kambodzsai konzulátusunk kereskedelmi képviselője kezet fog velünk. Két kartondobozt helyeznek el a vámhivatal íróasztalán. Régebben sört tartalmaztak, most viszont bőröndökként szolgálnak a néhány holminknak. A vámhivatal alkalmazottja gyanakvóan nézi a világjáró poggyászt, és elkezdi kibontani. A főkonzul képviselője közbevág: "Hivatalos küldetés", és az alkalmazott abbahagyja, lemondóan mosolyog és átadja nekünk. Amikor elérjük a reptéri épület kijáratát, ott a kambodzsai sportmozgás képviselői és több más várakozó tag fogad minket. Meglep és örömmel tölt el minket a fogadtatás. Ismét jelentős feltűnést keltünk a mopeddel Phnom Penh-ben. A bőröndjeinkre ragasztott színes hirdetések csoportokat vonzanak, és kérdésekkel bombáznak minket. Ezek ugyanazok a kérdések, amelyek a járművekről vagy az utazásunkról szólnak, amikre már százszor válaszoltunk korábban. Az összes járművet a VEB Fahrzeug- und Gerätewerk Simson Suhl gyártotta.

Phnompenhben kezdtük, és az utazás egy különösen aktuális esemény miatt történt abban az időben Kambodzsában. Mielőtt nekivágnánk a körutazásnak, tájékoztatjuk a helyieket arról, hogy eddig hová jutottunk. Sihanoukville, a Sziámi-öböl partján fekvő kikötőváros az első célpont. A Sihanoukville-i kikötőt csak néhány évvel azután építették, hogy az ország függetlenné vált, és biztosítja, illetve elősegíti a tengerentúli kereskedelem bővítését, és a világ számos országából érkező hajók rakományukat az up-to-date rakparton rakodták le.

Továbbhaladunk Kambodzsa déli tartományain keresztül, rövid pihenőket tartunk Kében és Takeóban, majd észak felé fordulunk. Csillagaink könnyen feltűnnek Kambodzsa földjén.

Egy próbaút után, kb. 1 mérföld (kb. 1 km) az indiai poros országutakon, a Kasmír és Nepál magas hegyeiben, a Maláj-félsziget elárasztott útjain, és a kambodzsai napégette vidéki utakon, megérkezünk Phnom Penh-be, a végső célállomásunkra, 1966 márciusában.

Állíthatjuk, hogy a „Stars” Suhl bebizonyította hatékonyságát a délkelet-ázsiai trópusi országokra jellemző szélsőséges éghajlati viszonyok között. Járműveink a NDK exportkiállításon voltak kiállítva, és néhány horpadáson a tankon és az első kerék sárvédőjén kívül még mindig nagyon jól néznek ki.

 Nem csoda tehát, hogy a VE8 Simson Suhl kiállítóstandja, amely a tesztjárműveket mutatja be, mindig zsúfolásig tele van a látogatókkal. Felszálláskor nehéz elválni kétkerekű társunktól, aki egy éven át olyan hűségesen szolgált minket.

 Ők egy hónappal később követik a többi kiállítással együtt. Mi pedig köszönetet mondunk a suhli gyár munkásainak, akik ügyességükkel és hatékonyságukkal biztosították számunkra a csúcsjárműveket. Akik ezért döntő részt vállalnak a próbaút sikeres befejezésében.

Bogyay Norbert 2026.11.15

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2026.