Főoldal

Vigyázat nagyfeszültség!

A hetvenes évek második felétől készül tirisztoros gyújtással Simson,  eleinte az S50B2, majd az S51B2-4 és az S51E készült ezzel a különösebb karbantartást nem igénylő változattal. Magyarországon 1986-ban újdonságként behozott ezüst enduróknál ismerkedhetünk meg először ezzel a modern gyújtással...

Mióta megvan az ezüst enduróm nem is szedtem még le a légszűrőház fedelét, kíváncsiság képpen most megtettem, ez a látvány fogadott:

Szép gyári fényezésú horpasztott fedél, alatta nem túl szabályos helyen a magyar egészségügyi csomag. Előtte nagy betűkkel a Vigyázat nagyfeszültség felirat a tirisztor tartólemezére ragasztva.

Kicsit utánajártam ennek a matricának az eredetének, egy érdekes történetet sikerült kinyomozni, korabeli iratok alapján.

Egészen 1983 nyaráig kell visszamenni az időben, ekkor készült el a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet szakvéleménye az S51E legfrisebb változatáról.

Szerepel a dokumentum végén egy közeli fotó is a német feliratos tirisztorról.

A forgalombahozatal egyik feltétele volt a magyar nyelvű felirat elhelyezése, melyre egészen 1986-ig, a forgalomba hozatal ideéig várni kellett.

Előkerült pár irat még ebből az időből, egyik 1986.07.18-i dátumos, melyen megrendeltek 2000 db matricát. Érdekes, hogy a megrendelő a KERMI volt.

Pár nappal rá már el is készült a nyomda a matricákkal, erről tanúskodik a korabeli szállítólevél,

illetve elkészült a számla is a 2000 matricáról. Érdekes a szállító cég neve, Magyar-Koreai Barátság Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet.

Az időben leszállított matricák további útjáról is tudunk, az NDK kereskedelmi kirendeltség felé vették az irányt.

Felbukkant még egy megrendelés, itt már 5000 db öntapadó feliratról volt szó 1987 év elején.

Egy héten belül már a Pannonia Csepel Külkereskedelmi vállalat részére szállították a kész matricákat. Már csak egy érdekesség maradt, márpedig a matrica színe. Jól látható a motoron a piros betű, de a megrendelőben kék szerepelt :)

Bogyay Norbert 2021.12.19.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2021