Főoldal

Simson Tervezési Osztály

Újabb időszaki kiállításról készítettem képes bemutatót Suhlban, bepillantást engednek a korabeli tervező részlegbe és néhány prototípussal tették érdekessé a termet.

Már első pillantásra is látszik, hogy a mérnökök igen kreatívak voltak, de nem volt lehetőség minden prototípust gyártásra vinni.

Számítógépek a nyolcvanas évek végéig nem álltak rendelkezésre, mindent kézzel rajzoltak meg, vitrinbe tettek jónéhány tervezési kelléket, ami nagyban segítette a tervező szakemberek munkáját.

1:1-es méretarányú tervrajz a KR51/2, azaz a Schwalbe robogóról.

1980-ban már javában próbálták az S51E modellt, itt látható a Suhl környéki próbaútvonal. Nem csak országúton, földutakon is tesztelték az endurókat.

Simson Rodeo prototípus 1969-ből. Előre vetíti az S50 sorozatot.

Sperber blokkból indultak, de teljesen más henger/hengerfej párost szereltek a blokkra. A motort csak hátul rögzítették a vázba.  A légszűrőház itt még színre fényezett lemez volt.

A lábfék a 125/150-es Trophy MZ elvén működik. Kipufogót is a jobb oldalt vezették el.

Simson SR 4-2, azaz Star enduró kivitele. A hatvanas évek közepén már a hatnapos győzelmek ihlették a fiataloknak szánt változatot.

Szabadalmakban nem volt hiány a Simsonnál sem.

Simson KR52, Supra prototípus 1969-ből duroplast burkolatokkal. Komoly Schwalbe utód, kicsit olaszos formával. A növekvő eladások mellett nem tartottak igényt rá a gyár vezetői, hogy leváltsák a hagyományos típusokat.

1970-ben ezzel a szép letisztult formájú kéthengeressel mutatták meg, hogy tudnak újra nagyobb kategóriában is versenyképes modellt készíteni.

Az S100 léghűtéses motorja közelről. láthatóan több alkatrészt megdupláztak :)

Kicsit ugrunk a 80-as évekbe (1984), mégpedig az S80 szögletes vonalaihoz. Láthatóan nagyobb méretű henger és terebélyesebb hengerfej került az öt sebességes M551-es blokkra.

Erre az alkalomra lekerült a tank és az idom erről a gyönyörű kétütemű versenygépről, így láthatóvá vált a versenytechnika...

... nagy torokátmérőjű porlasztó foglalja el a blokk jobb oldalát...

.. melyet közvetlenül a főtengely mellé szereltek. Nagyméretű vízhűtőn át frissül fel a motor.

A KR52-es típusjelzést több prototípus esetében használták, itt egy 1979-es változat látható, sok mindenben emlékeztet még az s50/51-es típussorra, de a váz egyedi megoldású.

Ahogy átléptünk a nyolcvanas évekbe a KR52 egyre jobban hasonlít a későbbi Simson Rollerre.

1982-es változat, kézi beütések az adattáblán, elnagyolt részletek.

Műszerfal kicsit MZ-s stílust követi, irányjelzők helyzete is érdekes elöl, de a váz már az SR50/80 sorozaté.

A nyolcvanas évek második felében az S52 sorozat készen állt a gyártásra. Szögletesebb körítés, központi hátsó rugóstag...

.. és a jól bevált M541-es blokk, több feketére szinterezett alkatrésszel.

Egy mérnöki csoda, az 1988-as 100 köbcentis kísérleti motor,...

teljesen különbözik az addigi gyakorlattól, kombinálták a két és négyütemű technikát...

melynek eredménye egy teljesen egyedi Simson blokk.

A kilencvenes években sem fogyott el a kísérletező kedv, hiszen elkészült az elektromos hajtás, melyet az SR sorozat vázába építettek be, sőt kisebb sorozatban is készült.

Végül pár érdekes blokk került a vitrinbe, rövid leírást mellékeltek mindegyikhez.

 

Bogyay Norbert 2015.09.24.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2015.