Főoldal

Simsontörténelem a gyári Múzeum alapján

A Suhli Járműmúzeumban a prototípusok és a versenymotorok mellett szerényen húzodtak meg a viszonylag nagy sorozatban előállított modellek, ezekből szemezgettem egy csokorra valót.

 

Kevesen tudják, hogy Simson néven elég nagy példányban gyártottak kerékpárokat is.

A II. világháború után az egyik legnagyobb meglepetés 1951-ben a Stoye oldalkocsis AWO 425.

 

A korai pirostankos 425-ös mellett szép sorban fekete és az AWO Sport 1956-ból.

Az első AWO Sportok egymás mellett. A fekete volt a leggyakoribb az NDK-ban is.

Stoye Elastik és Simson Sport fogat, jól látszik az alumíniumon a pikkelyezés, idegen az oldalkocsi első helyzetjelzője.

Simson Eskorte a 350-es NDk-s kormányzati kísérőmotor teljes felszereltséggel.

Így indult a mopedgyártás 1955-ben, ezzel a korai SR1-essel.

Egy 1957-es SR1, felismerhető a burkolt karburátoról és a betétes sárvédőkről.

Az SR2E különféle exportváltozatai nálunk kevésbé ismertek.

Az első SR2E-k egyike

Két hasonló, mégis más KR50-es az 1960-as évek elejéről.

A méltó utód, a Schwalbe többféle változata, gazdag felszereltséggel.

A jól ismert Starból egy világot járt példányt állítottak ki, csomagokkal kiegészítve.

Talán még újkorában sem volt ilyen ragyogó a nálunk szinte ismeretlen Spatz, ami az SR2E igazi utódja. Itt éppen egy köztes berugós, de még az SR2 blokkos verzió látható.

A leggyorsabb SR4-es a Sperber, az NDK-ban a kék szín dominált.

A gyárilag 4 sebességes "Star deluxe" a Habicht minden részletébe betekintést enged.

Az egyik legkevésbé sikeres Simson a Mofa SL1S az egyik sarokba volt kiállítva

Az S50-es sorozatból csak ez az S50B volt látható, de ez is már a trafós gyujtású volt.

Az enduro tervek mellett megbújt az 1.000.000. S51-es, a méregzöld Electronic.

A modernizált Schwalbe az S51-es motoros KR51/2-re nem szenteltek elég figyelmet, mert a típustábláján a KR51/1 felirat szerepelt. Pedig kevés már az ilyen állapotú fecske. Háttérben az SR50-es, az utód; többféle felszereltséggel.

A legkörnyezetbarátabb Simson, az elektromos meghajtású gamma 1.

Az egyik legritkább S53, az alapmodell az N verzió (ugyan B-nek tüntették fel az ismertetőben)

Teljes alumínium kerék, tárcsafék, piros szín, fekete blokk, ez csak az S53CX lehet.

Íme a Sperberem kistestvére a Sperber 50 Basic.

Itt pedig a nagytastvér az 5 sebességes központi hátsó rugózású Sperber MS.

Elérte a németeket is a hagyományos robogódivat. Azért a 12-es kerekekhez ragaszkodtak a tervezők. Jól áll a sárga szín az SRA 50-esnek.

A kilencvenes évek végén próbálkoztak a egy első ránézésre igen furcsa robogóval a Spatz-cal is, elég keveset utdtak eladni belőle.

Akkor lássuk a modernebb és egyben az utolsó Simsonokat is, a 125-ős supermotot és a sportmotort. Sajnos elég drágán adták ezeket a tetszetős 125-ösöket, így itthon nemigen vettek belőle, de már az e-bayen hozzá lehet jutni emberi áron egy-egy példányhoz. A supermotot egyébként a francia HRD cégnél építették.

 

Bogyay Norbert 2007.05.15.

vissza a Főoldalra

 

 Fórum

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2006.