Főoldal

Simson autók (1911-1934)

Az 1740-ben alapított Suhli Fegyvergyár 1856 -ban a Simson fivérek tulajdonába került. Már többször felmerült az autógyártás gondolata, az első autó 1911-re készült el.

Suhlban az első autó 1911-ben készült el 4 hengeres 1462 ccm-es 12 Le- vízhűtéses motorral. Az A típust hagyományos két és négyüléses változatban gyártották.

 

A következő éveben már 1569 ccm-re emelték a lökettérfogatot, ezáltal a teljesítmény 18 lóerőre nőtt. Ez már a B típus volt. Megjelent a kínálatban a sportos kétüléses is.

A C típust 1912 és 14 között készítették.2,6 literes négyhengeres motorral, ami 30 Le-s teljesítményű volt.

Mindhárom típust többféle karosszériaváltozattal készítették: volt zárt elegáns limuzin, nyitott kétajtós kétüléses, illetve szintén nyitott, de négyajtós .

1913-ban a D típus már 95 km/h végsebességre volt képes. Itt a négyhengeres blokkot 3563 ccm-re növelték. Jellegzetessége az ovális hátsó oldalablak. Egészen 1918-ig gyártásban maradt.

Ezidőtájt kezdtek kisáruszállítókat is készíteni.

A minőségi autóknak eltejedt a híre Európában is, elkezdték exportálni több országba is (Svédország, Norvégia, Oroszország és Spanyolország).

Első világháborúban a hadsereg használatba vette a Simson autókat. Mentő és szállítójárművek voltak. (1915-17)

Háború után  (1919) jelent meg a Bo, Co és a Do modell 1559, 2614 és 3538 ccm-es motorral. A kínálat a négyüléses limuzinból és a kétüléses sportváltozatból állt. Itt is négyhengeres vízhűtéses motorokat alkalmaztak. A Do típus készült  nyújtott limuzin kivitelben is. Újdonság a kézi kurblis indítás mellett megjelent a 12 voltos Bosch önindító.

1923 ban a Berlini autómobilkiállításon mutatták be az F típust, amely előfutára volt az S típusnak, de még OHV motorral.

1924-ben megjelent és 1925-ben gyártásba került a  Simson Supra S. Az 1970ccm -es , felülvezérelt dupla vezérműtengelyes, négyhengeres, hengerenként 4 szelepes , száraz karteres kenésű, aluszilicium ötvözetből készült motor görgös csapágyazás, króm bevonatú forgattyústengely, magnéziumötvözet dugattyúi, 50Le leadására voltak képesek. Ez 120km/h -s végsebességre volt elég szériában.

Paul Henze alkotása mesterműként vonult be az autógyártás történetébe. Sajnos 30-nál kevesebb példány készült belőle 1928-ig, a gyártás befejezéséig.

A Simson Suprák a huszas évek második felében több tucat versenyen indultak és előkelő helyen végeztek. A megbízhatósági verenyeken is helytáltak.

1925-1928 ig közel 750db Supra So készült. Ezt a típust egy vezérműtengellyel szerelték 40 Le volt a mayimális teljesítménye. Akkoriban 13.500 Márka volt az ára, ami közel 3000 Márkával olcsóbb volt a Simson Supra S-től, így az árával is hódított.

1926 ban jelent meg a Simson Supra R, amely egy elegáns 6 üléses nyújtott limuzin, 4 üléses limuzin, és többféle nyitott verzióban (2,4,6 üléses) készült. Az 1925-ben készült Supra I modellben bemutatott hathengeres motor itt 60 lóerő leadására volt képes, amit 3130 ccm-ből nyeretek ki. A mágnesgyújtást a megbízhatóbb akkumlátoros gyújtásra cserélték, amelyet szintén a Bosch cég gyártott.

1928-tól a Simson Supra RI, ami hathengeres, 3425 ccm-es 70 lóerős motorral készült kb. 700 darab 5 év alatt.

Simson Supra A az utolsó modell 1931-ben jelent meg: 8 henger, 4567 ccm és 90 lóerő. A közel 5 méteres luxuslimuzin verzió is 120 km/órás végsebességre képes. Érdekesség, hogy 12 Voltos Bosch elektromos rendszere és membránpumpás üzemanyagellátása volt. Átlagfogyasztása 21 l/100 körül alakult. Kb 50 darab készült el.

1934. Szeptember 1-én fejeződőtt be az autógyártás Suhlban.

Bogyay Norbert 2006.10.29.

vissza a Főoldalra

 

 Fórum

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

                  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2006.