Főoldal

Simson Service Information

A Simson gyárban is folyamatos volt a fejlesztés, bizonyos időközönként tájékoztatták a szervízeket az aktuális változtatásokról, melyek így könnyebben nyomon követhetőek. Nemrég találtam erre az érdekes mappára, mely kicsit megtévesztően alkatrészkatalógus, valójában a precíz gazda összegyüjtötte az ötvenes évek végétől egyészen 1977-ig kiadott szervízinformációk egy részét német és magyar nyelven.

Elegáns kivitelű mappa, melyet 1956-ban készítettek, már korábban készült bemutató hasonlóról.

1959-es és 60-as kiadás a mopedek javítási normaidejével foglalkozik. Megadták, hogy pl. egy vázcserére mennyi időt lehet elszámolni.

A moped SR1 és SR2 esetében eltérő időket is megadhattak, de még az alvászámtól is sok minden függött.

A moped és kisrobogó fényszórójának külön alkatrészkatalógus készült a Karl Marx Stadt-i gyárban.

Az berlini szélhelyű IKA cég készítette mopedekre a komplett gyújtást, így ők adták ki a katalógust is hozzá.

Jól láthatók az alkatrészek, SEZ 21 FR1 a kódja a lendkerékmágneses gyújtásnak az 1959-es katalógusban.

1961-es szervíz információk a mopedekről, rögtön az első kiadványban írják a km óra cserét, a pajzs alakú órát 1960 decemberében a kerek váltotta fel.

Az 1966-os évjáratú Spatzhoz készült egy kiegészítés, ami kizárólag az új kétsebességes Simson motorblokkról (M 52 KH) szól, melyet az SR 4-1 SK kivitelbe szántak.

Az 1967-es év első technikai információjában kiemelik a 2-3-4 sebességes motor sorozatot.

1968. januárjában viszont a fő téma a módosított motorok és típusok ismertetése.

A módosított motorok jóval alacsonyabb fordulaton adják le a közel azonos teljesítményt ami minden szempontból kedvezőbb képet mutat motorozás tekintetében.

1972. októberéből egy érdekes rajz és táblázat, ami mutatja a Megu dugattyúk jelölését és feltünteti a hengerhez való illesztését motortípusonként.

1974/1-es kiadvány még zömében a Schwalbe, Star és a moped sorozattal foglalkozik, míg az 1976-os kiadás már az S50 sorozat kiegészítése a B és a B1 változat közötti különbségeket sorolja fel.

Szintén ezzel foglalkozik a fenti kiegészítés is kicsit részletesebben.

Egy kisebb ugrás 1977-re az S50B1 sorozat módosításira, melyek között van pár igazi érdekesség,

mint a műanyag kosaras főtengelycsapágyak fémkosarasra cserelése, vagy a

indexrelé felfogatásának rögzítése, vagy a porlasztó módosítása.

Bogyay Norbert 2017.04.30.

vissza a  Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2017.