Főoldal

Simson moped SR2E 1963

1963. július 27-én adták át Bonyhádon egyetlen tulajdonosának, ennek is köszönhetően igen jó állapotban vészelte át az elmúlt több, mint 50 évet. Erről a szépen megőrzött mopedről készült a bemutató.

A bordó fényezés kifejezetten jól áll a mopednek. A lámpafej a kürt és a pumpa ezüst színű.

Az első sárvédőn, a tankon, hátsó rugó fedelén, a szerszámdobozon, láncvédőn és a hátsó sárvédőn narancs csíkozás díszíti a kismotort.

Az újabb típusú adattábla a váznyakon kapott helyet. Még eredetiek a bowdenek és a kábelek is.

A tank alatt kapott helyet az elemtartó a kürthöz, de szerepe van a kábelköteg és a ...

bowdenek rögzítésében is.

Ebben az évben már  kevesebb olajjal töltötték fel a motorokat, ezt a kontroll csavarról lehet felismerni az oldalfedélen.

BVF NKJ 123-4-es központi úszóházas karburátor, zárható légszűrőfedéllel.

Még jól látható a rikító vizesmatrica a légszűrőházon. Bontatlan blokkról árulkodnak a csavarok.

Keba láncot is a gyárban rakták fel, alig van kopás a kislánckeréken is. A hajtókart rögzítő Eska csavar is krómozott.

Soemtron feliratos fedéllel szerelték. Ekkor már így hívták a sömmerdai írógépgyárat, ahol a blokkok készültek.

Ez a vizesmatrica adta a félreértést, hogy Simson Suhl-nak hívták sokan a mopedet.

Hibátlan a kormány és a biluxkapcsoló krómozása, a kmóra számlapja még nem sárgult meg, de a krómozása a peremnek már lekopott. A kuplungszektor forgatásával lehet sebességet váltani.

A nagyméretű Balaco feliratos hátsó lámpa felett jól látható a Simson felirat.

Minden a helyén, a kipuffogó krómozása viszont eléggé megkopott.

Egy kis viaszolás és visszanyerte a gyári ragyogását a fényezés és sokáig konzerválja is.

A kevés km-t igazolja, hogy nagyon szép állapotban maradt meg a moped.

A nyereg alatti dobozban van a központi tekercsrugó. A láncvédőt 3 db M5-ös csavar rögzíti, a pumpa végén még rajta a gumidugó, ami védi a portól.

A gyári Heidenau gumikon alig van repedés, jól viselték az elmúlt 50 évet.

Az ülésen a műbőr bevonat kicsit berepedezett, de nincs elszakadva sehol.

Nagyon praktikus a kis kapaszkodó a csomagtartó elején, segít a középtámaszra állításban is.

Az alvázszám az adattábla mellett az ülés alatt is szerepel. Ekkor már túl voltak az egymillió legyártott példányon.

Az első rugók alu borításán és a karburátor takaró lemezek eloxálásán sem fogott az idő.

Egy jól beállított moped beindításához elég egy laza tekerés és máris bepöffen. Hidegen ajánlott az úsztatás és a légszűrő lezárása.

Szerencsére az említett boltvezető kartárs nem volt alapos, így megmaradt ez az igen ritka dokumentum, ami mellesleg eldöntötte, hogy ez a Simson is bekerül a gyűjteménybe.

Bogyay Norbert 2014.03.27.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2014.