|
|
|
|||
|
Simson Sperber 80 Basic A rendszerváltást követő években Suhlban az S83 sorozat legjobban felszerelt változata volt. Elöl tárcsafék, nagy lámpaidom. 1997-ben vásároltam a motort, fekete színben sárga sárvédőkkel. Ez volt a legigényesebb Simson, amit addig láttam.
A váz még a jól ismert S50/51-es sorozat Enduro változatából származik, annyi változtatással, hogy az ülés alatti részt átdolgozták. A hátsó lengővilla változatlan maradt, míg az első teleszkóppár teljesen új. Elég hosszú rugóúttal rendelkezik, és elég kemény is terepezéshez. A hátsó teleszkópok több fokozatban egyszerűen állíthatók
Az S53/83-as sorozattal ellentétben a motoron a blokk feletti merevítők igényes habosított műanyag burkolatot kapott, az első lámpát megjelenésében komolyabb és nagyobb idomba helyezték, szépen felmatricázták, ezzel együtt egy integrált km-órát és fordulatszémmérőt kapott a Simson, ami sötétben szépen világít. Az ülés az SR50/80 sorozattól származik, annyi különbséggel, hogy bordázott huzatot és a vezető és utas között egy kis púpot kapott.
A motorblokk külsőre változatlan, teljesen hasonló a régebbi Simsonokhoz, esetleg annyit lehet látni, hogy az IFA felirat eltűnt a bal oldalról és a motorszámot nem beütötték, hanem ráragasztották, ami elég érdekes megoldás. A legnagyobb és egyben legötletesebb változás a kipufogó felfogatásának módja. Már rugalmasan, két rugóval rögzítették, így nem lazul meg az anya és nem folyik az olaj a könyöknél. Érdekes, hogy a könyököt ráhegesztették a kipufogócsőre, így a tiszításhoz nem lehet szércsavarozni, ami szerintem elég nagy hiba. A 80-as szám jelzi, hogy nem az 50ccm-es , hanem a 70-es henger került rá a gyárban, amitől kicsit jobban megy a motor. Bing karburátorral szerelték fel, ami modernebb, mint a régi BVF-ek, egyszerűbb beállítani és kevesebbet fogyaszt tőle. A szivató a gázmarkolat mellől a kuplungkar alá került kis kar formájában, mert helyét egy új idom vette át a fékolajtartály miatt. A műanyag karokat Magura alumíniumok helyettesítik. Ablokkban még új a gyújtás is, hiszen már nem a megszokott három, hanem 7 vagy 9 tekercses váltotta fel. Az indítás a hagyományos berúgókarral történik még mindig. Négy sebességgel gazdálkodhatunk.
A széles kormánnyal viszonylag határozottan lehet irányítani, terepen megkönnyíti a vezetést. Elöl 19-es, hátul 17 colos kereket használnak, amin Heidenau K42-es mintázatú gumik vannak. Ettől elég magas lett a motor, így a hagyományos középtámaszt nem találjuk meg, helyette kétrugós oldaltámasz van csak, aminek a jellegzetessége, hogy ha elengedjük visszaugrik, ami igencsak kellemetlen lehet.
A kétszemélyes használato könnyíti meg az ülés mögötti széles, vastag kapaszkodó és a hagyományosan elhelyezett lábtartók. A hátsó lámpát szépen körbevették fényezett műanyag idommal. elég magasan is van. Az irányjelzők mérete is igen kicsi, szépen megtervezettek. Az összkép elég kellemes, a forma azonban már nem a legdivatosabb, de követi a Simson hagyományokat. Bogyay Norbert 2006.01.17. |
|
|
||
|
|
||||
|
(c) Bogyay Norbert 2006. |
|
|||