Főoldal

A Simson gyár 1996-os sajtóanyaga

Az újraegyesült Németországban próbált magára találni a Simson gyár is, igaz már jóval kisebb méretben, de ígyis 200 főt foglalkoztatott. Az 1996-os típusokról lesz bemutató gyári sajtóanyagok alapján.

Az 1996-os IFMA kiállításon osztogatták a Simson standján az alábbi sajtóinformációkat, amelyeket Ocskay Zoltán gyűjtött össze, illetve jutattatott hozzám. Köszönet neki ezúton is.

Egy  nagy új Simson logós mappában van az 1996-os típusválaszték, melyet egy bevezető kezd, ahol leírják az új típusneveket, hogy visszatértek a madársorozathoz. Külön megemlítik az SRA 50 sorozatot, amelyet technikai okokból nem tudtak az előző évben sorozatban gyártani.

A Simson Albatros tulajdonképpen az 1986-ban bemutatott SR50 sorozat áruszállító változata, amely többféle felépítménnyel készült.

A Sperber 50/80 Basic tulajdonképpen az előző évben Simson Beta néven gyártott enduro, pár apró módosításal készült változata.

A Simson Alpha sorozat a Habicht, azaz a héja nevet kapta, többféle változatban és felszereltséggel készült, 25, 50 és 75 km/órás végsebességgel.

De ami igazán érdekes a két fénykép amit mellékeltek a prospektusokhoz. Az egyik a Sperber MS 50, amilyet pár évig a kínálatban hagytak az 5 sebességes motorral, hátul központi rugózássa, de itt még elég korai kiadásban látható a jobb alsó képen.

A jobb felső képen viszont egy prototípus látható, a Condor 125 egyik korai képe, itt még egy endurosabb kivitelben. Ebben a formában elvetették a gyártását, igaz nem sokat kellett várni a Schikra típus megjelenésére.

Érdekes, hogy fénymásolt tesztekkel bizonyították az SRA 50 alias Star 50 robogót, egy sárga tesztpéldányt juttattak az ujságíróknak tesztelésre.

1996 februári árlista, még német márkában értendők az árak. Jól kivehetők és egymással összehasonlíthatók az árak.

1996-ban ünnepelték Suhlban a 100-éves járműgyártást, erre az alkalomra kiadtak egy pár oldalas kiadványt, címlapon előtérben  a legújabb suhli robogóval, háttérben pedig az éppen aktuális modellek a kirakatban.

Bogyay Norbert 2011.11.23.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2011.