Főoldal

Simson S51N-H 1985

A hazai importőr ötlete volt az S51 sorozat egyedüli segédmotorkerékpárja, az S51N-H nagy siker lett, több tízezres számban értékesítették a gyártás hét éve alatt. Egy szépen megőrzött darabbal bővült a gyűjtemény a gyártás második feléből, részletes bemutató következik.

A nyolcvanas évek közepére ha nem is minden vasboltban, de rendelésre már lehetett Simsont vásárolni. Akinek kicsit jobban ment, a Balatonnál vett nyaralót, volt aki pedig kombinálta a kettőt és a nyaralóba vett egy S51N-H segédmotort. Nagyon keveset használták, naptól óvták ezt a példányt, melyet Hévíz mellett egy száraz garázsban tartottak.

Szép lassan, de nőtt ebben az időben az infláció, mikor megjelent a típus (1980) még 9200 Ft volt a vételára, 1986-ra már 13.900 forintra emelkedett, amennyiben a jattot nem számítjuk hozzá, amivel fel lehetett gyorsítani az eseményeket.

A lehető legegyszerűbb kivitelre az S51N-re épül az importőr által rendelt speciálisan magyar piacra szánt változat. Még ezt is tudták egyszerűsíteni, azaz elhagyták a kürtöt, helyette kapott csengőt, nincs csomagtartó, kapaszkodó az ülésen, hátsó lábtartók, de még fényváltókapcsoló és a km óra sincs. Hátul sárvédő gumi, lámpabúra egyszínű, nincs rendszámtábla világítás.

99%-ban kék színben készültek ezek a kismotorok, hogy messziről is feltűnjön, hogy segédmotoros kerékpárral motorozunk. A motor teljesítményét is csökkentették a karburátorban egy gyűrűvel, henger kipufogónyílásának szűkítésével, a hosszú kipufogókönyökkel és a síp nélküli dobbal. 14-es első lánckerékkel érték el, hogy 40 km/óra legyen a maximális sebesség.

Lemezfelnis a kerék, nagyon szépen megmaradt a teleszkóppár polírozása. Pneumant 2,75-16 K30 gumi volt mindegyiken.

Csak egy kis ápolás kellet a küllőknek, jó minőségű krómozás 34 év után is ragyog a fény rajtuk.

Nem használtak annak idején gittet a felni összeillesztésénél, jól látszik fényezés után is a helye. Hibátlanok és szőrösek még több helyen a Pneumant gumik.

Ezzel a szimmetrikus üveggel csak a segédmotoros verziókat szerelték, a többire asszimetrikus kellett. 15W-os Narva izzó van benne, csak a tompított van bekötve, nincs távolsági fény eredetileg.

Egy kis finom részlet, ilyen apróságokra is figyeltek a gyárban. A kis gumigyűrű vigyázott a csavarra, hogy kiszedés után se vesszen el. Gyári viasz a lámpakarikán, vizesmatrica a foncsor hátulján.

A többi típusról ismerős kormány, bal oldalt viszont egy műanyag zárófedél, jobb oldalon pedig a világításkapcsoló, melynek az oldalán van a leállítógomb. Tükör és csengő a felszereltség része volt.

Ezekkel a markolatgumikkal szerelték egészen a következő évjárat elejéig. Az irányjelző hiánya miatt egy műanyag karikát szereltek minden teleszkópszárra, hogy a szellőzőfuratba ne jusson víz.

Szépen látszik a sárga bevonat az adattáblán. Mindösszesen két vezeték megy a lámpafejbe. Nagyon szép a fényezés minden elemen, nincs szükség polírozásra. Később kap majd egy védő viasz réteget.

Ilyen egy tökéletes állapotban megmaradt vizesmatrica a bal...

és a jobb oldalon. Nem repedt, nem porlad.

A bal oldali fedél alatt van az elektronika központja, jól láthatóan elég egyszerű. Világítás elöl és hátul, illetve a féklámpa, másra itt nincs szükség. Itt utazik amúgy a szerszám és a tartalék izzó készlet, melyet egy gumiszalag rögzít a helyére. Nincs karcolásnak nyoma sem a vázon.

Légszűrőfedél lecsavarozva, látszik a teljesen újszerű légszűrőpatron. Sokan ide tették az egészségügyi csomagot, mert máshol ugye nincs helye, pedig a kézikönyv megemlíti, hogy nem szabad semmit pakolni a szívászajcsökkentő házába.

M531, azaz három sebességes fojtott motor (festéssel jelölve a szívócsonkon felül), 16N1-11 porlasztóval, ledugózott km óra kihajtással. Még a gyertyapipa is gyárban került rá.

Ez már az újabb, kevésbé íves gyújtásoldali fedél. 6 voltos az elektromos rendszer, töltőtekercs azért van benne, de nincs rákötve semmi. Helyén mindkét tömítés a kipufogókönyöknél, biztosító lemez is védi az anyát a fellazulástól.

Kuplungfedélen ékeskedik a 3-as szám, itt nincs polírozva a kuplungállítás fekete műanyag csavarja melletti sima felület. Hagyományos íves berugókaron laza mozdulat és már életre is kel a halk motor. Nyomatékos, de nem forog sokáig, gyorsan lehet kapcsolni felfelé.

Hibátlan a krómozás, semmi rozsda. Jól látható nem polírozták tükörfényesre a dobot a gyárban. Külön jelölve van az első bilincsnél, hogy a fojtott kivitel, Simson logó és a 40-es szám utal erre.

Az ülés állapota is hihetetlen, semmi repedés, olyan puha, mint újkorában a műbőr. Jó szolgálatott tett a  védőfólia, de a kis használat egyik jele ez is.

Ebben az évjáratban még szürkére fényezték az ülésvasat, jól látszik a két kapaszkodó darabja, ami egyben távtartó is az ülés és a vázcső között, nem hagyták le erről a változatról sem. Természetesen helyén van a pumpa. Nincs repedés, javítás sehol.

Végül pedig egy kis videó a motorról:

Bogyay Norbert 2019.10.03.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2019.