Főoldal

Simson S51B 1987

Az S51N sorozat kifutásával egy időben Magyarországra került néhány kék színű Simson S51B. Egy keveset futott, szépen megőrzött példányon keresztül ismerkedhetünk meg az utolsó 6 voltos példányokkal.

A nyolcvanas évek második felére az NDK-ban a már meglévő konstrukciókat frissítgették, teljesen új típusok bevezetésére nem volt keret. Talán a Simsonnnál tartottak ki legtovább a 6 voltos elektromos hálózatnál.

1987-ben leálltak az S51N-es gyártásával, valószínűleg ezért kerülhetett több kék színű S51B hazánkba is. Az általam is ismert kék S51B-s Simsonok 3 sebességes motorral készültek.

1987-es modelleken már a nagyobb térfogatú üzemanyagtank, BVF 16N-3-as porlasztó, egyszerűbb mintázatú markolatgumik, de még a szögletesebb kuplung/első fék karok voltak.

A magyar változatokon nagyméretű kürt volt a tank alatt, illetve a hátsó sárvédőgumi is erre utal.

Érdekes, hogy a hosszabb, S50-es típusokon is alkalmazott szivatóbowdennel szerelték és a kuplungbowden is kicsit hosszabb, mint a többi Simsonon.

Az ilyen felszereltséggel 1989-es modellévig készültek Simsonok, akkor újabb pár dolgon módosítottak, illetve akkor tértek át a 12 voltos hálózatra.

Az adattábla felett szerepel egy H beütés a váznyakban. A típustáblán még nincs feltüntetve a pontos verzió.

A képeken szereplő motor esetében az elmúlt 23 év és 13000 km persze nem múlt el nyom nélkül, a gyári fényezésen és a vizes matricákon pár kisebb kopás, új hátsógumi, másik visszapillantó tükör és a km óra fekete kerete fényesre kopott, ezek a föbb hibái, de a motorja elsőre indul, szépen és csörgésmentesen jár, jó erőben is van.

Egy érdekes probléma viszont ezen a motoron is előjött. Valószínűleg a rendszerváltás előtti időszakban romlott a gyártási minőség és több Simsonnál is előfordult hogy a főtengely végén lévő kis ferde fogazású kerék anyáját nem húzták meg a gyárban rendesen, hanem csak lebiztosították, így leállításkor elég csúnya hanggal állt le a kismotor. Könnyen orvosolható probléma, de a kuplung fedelet le kellett bontani az addig érintetlen motorról.

 

Bogyay Norbert 2010.08.14.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2010.