Főoldal

Simson S51/1E1-H 1990

Az 1990-es év telén került első tulajdonosához, aki pár hete vált meg üzemképtelen motorjától. Kicsit rendhagyó módon a hibafeltárás is bekerül a bemutatóba, a képeket pedig az enduró kedvenc területén, a nyári baranyai határban készítettem.

Ahogy mennek felfelé a kismotorok árai, egyre több kerül elő a garázsok, pajták mélyéről, sok közöttük a megkímélet keveset futott darab is. Azonban több oka is lehet, ha valóban kevés a km.

Az utolsó fém, fekete első sárvédős sorozatból származik ez a sötétzöld példány, melyet 1990 nyár végén, esetleg szeptember elején gyárthatták Suhlban. Sajnos ekkor már elérte a dolgozókat is a gyár bezárásának híre és ez meg is látszódott az összeszerelési minőségen.

Szerencsére a külsőt nem érintette, a porfestett váz és a sárvédők minősége és tartóssága rendben van, a tank és oldalfedelek fényezése is szép. Sőt a küllők krómozása talán ebben az évjáratban a legtartósabb.

A sötét árnyalatú motoron szinte rikítanak a hófehér matricák.

Motorikusan viszont már újkora óta nem volt tökéletes, mivel melegen plusz levegőt kapott a motor, amit a tulajdonos próbált egyszerűen megoldani és kapott egy másik gázbowdent a szokásos főtengelyszimmering csere után. Sajnos ez újabb problémákat szült, mert az BVF 16N3-4 karburátornak nem a súber emelésével kell az alapjáratát állítani, hanem a függőlegesen álló csavarral. Még szerencse, hogy a BVF müanyag kupakot nem bántotta.

A fő probléma a forgattyús ház tömítetlensége volt. Valószínűleg géppel húzták meg a blokkfedeleket, látszik is a nyoma a csavar fejeken, de kézzel tudtam mozgatni 4-et. Miután ezt a hiányosságot megoldottam jött a következő probléma.

Kicsi volt a szikra, csak bizonyos gyertyákkal ment és rövid ideig a motor. Ekkor levettem a légszűrőfedelet és kimértem a jeladót, ami rendben volt és a gyújtótekercset, aminek kétszer akkora volt az ellenállása, mint a gyári érték, így azt is cserélni kellett.

Ezután már lett intenzív szikra, kezdett összeállni a motor, szépen ment, de reggelente, hosszabb állás, majd beindítás után alapjáraton rövid idő alatt eltűnt a szikra. A gyújtásfedelet levéve feltűnt, hogy a lendkerék alapjáraton nagyon hangosan járt, fellazult 2 vaslemez a mágnesek alatt. Sikerült meghúzni, rögtön szebb lett a hangja.

Kapott egy új 12V-os akkumlátort, rögtön működött az irányjelző és a kürt is utána. Azóta problémamentes a motor.

Hibátlan festésű a légszűrőfedél, a középdoboz fekete műanyagában azonban vannak fehér foltok több helyen.

Az újabb, ívesebb anyás rögzítésű benzincsap.

HS1-es fényszóró, mellette a kürt.

Megcsillan a napfény a lámpakarikán.

Kicsit módosítottak már az üveg feliratán a FER logót az újabb márkajelzés váltotta.

Sok kis felirat az indexbúrán.

Adattábla érintetlen, talán már csak 10.000 db S51 készült ez után.

Nagyméretű kormányzár.

Az újabb kivitelű alsó villahíd a műanyag emelt sárvédő tartóvasának két furata jól látszik.

A hetvenes évek közepétől ezt a tanksapkát használták, itt is feltűntették, hogy bejáratás után az 1:50-es arányú motorolaj/benzin  keverék ajánlott.

Az üléshuzat forrasztása közelről.

Lászik mennyivel magasabb az ülés a csomagtartónál, illetve a rögzítőgumi fűzése is jó minta lehet.

Egy kis cikkszám a kisméretű tükrön.

Pneumant gumi és az egész motor is poros lett a határban :)

Ezek a beavatkozások után újra lehet élvezni a motorozást a természetben.

Végül egy kis videó a motorról

Bogyay Norbert 2016.07.06.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2016.