Főoldal

Simson S51/1E1-H 1989

Már az 1987-es alkatrészkatalógusban említést tettek az S51/1-es modellekről, de valójában csak 1989-ben jelentek meg a 12V-os példányok.

Néhány apró, de annál fontosabb változást hozott az 1989-es évjárat, könnyen beazonosíthatók az ekkor készült motorok.

Itt kezdődött meg a modernebb porfestésre való áttérés, az itt bemutatott példányon az alsó felső kormánykiflik, motortartó lemezek, a csomagtartó és lámpatartó vas kapott ilyen bevonatot. Kevésbé fényes, de jobban ellenáll a karcoknak.

Ennél láthatjuk először a kürtöt a jobb teleszkópszáron, itt még vastagabb és érdesebb fekete bevonattal látták el.

A HS1-es első fényszóró állandó menetfénnyel, illetve védőelekronikával is nagy újdonság volt,

amelyet a jobban felszerelt motorokon egészen a gyártás végéig, 2002-ig meg is tartottak a suhli-ak.

A biztonság fokozása érdekében az első féklámpa kacsoló került az összes modellre, illetve a hátsó kapcsoló is könnyebben állítható helyre került, a bal oldali motortartóra. Megbízhatóbb is lett a működése. Ezzel együtt a hátsó lengővilláról elhagyták a hosszú vezetéket és a két alumínium kábelrögzítőt.

Ebben az évben vezették be a lábtartóra szerelt oldaltámaszt is az endurokon.

A vizes tankmatricát felváltotta a hagyományos, ami jóval tovább maradt hófehér, ellenben a szürke és fekete részek hajlamosak voltak a kopásra.

Ekkor még a hagyományos vizesmatrica volt az oldalfedeleken.

A hagyományos szürke sárvédővel szerelték mindegyik példányt. Jellemzően sötétzöld, világoszöld, piros színben készültek az E1-esek a magyar piacra 1989-ben.

Könnyen meg lehet különböztetni az egy évvel fiatalabb példányoktól (sárvédőszín, középtámasz, oldalfedél matrica, eltérő fényezési minőség a vázon).

 

 

Bogyay Norbert 2013.04.26.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2013.