Főoldal

Muzeális minősítés 2020

Gyorsan eltelt az elmúlt 5 év, lejárt a Simson Sport Muzeális Minősítésének érvényessége, kicsit összefoglalom a teendőket a saját tapasztalatból kiindulva.

Első lépésben érdemes megnézni az Minősítési időpontokat a hozzánk legközelebbi vizsgabázison, jóval előre le lehet foglalni, nehogy lemaradjunk róla. Műszaki vizsgára felesleges előre bejelentkezni, mert úgysem lesz meg addig minden okmányunk.

Ha eljött az idő, az összes okmánnyal (Forgalmi Engedély, Muzeális Igazolvány, Regiszter plakett, ha nincs a motorra ráragasztva, Személyi Igazolvány) és természetesen a minősítésre alkalmas állapotú járművel irány a Magyar Autóklub vizsgaállomása.

Először mindenképpen a papírozással kezdjünk, mert amilyen sorrendbe kerülnek be az okmányok, úgy kerülnek sorba a járművek is. Mindössze egy 1. számú mellékletet kell kitölteni a már ismerős adatokkal.

Szerencsére gördülékenyen haladt minden, bár ennek lehet köze a kései, októberi időpontnak, a viszonylag kevés járműnek, de természetesen a COVID korlátozásoknak is.

Alaposan átnézik a járművet, minden részletét átvizsgálja a bizottság, rozsdának nyoma se legyen sehol. Természetesen sok jó minőségű fotóval dokumentálják az állapotot.

Gyakorlatilag egy óra leforgása alatt végeztünk, újra kezünkben voltak a papírok. Természetesen előre kell fizetni a pénztárban (Motorkerékpár esetében kb. 16.000 Ft). Két papírral gazdagodunk, egy megrendelő lappal és egy számlával.

Ekkor jön a csavar, ugyanis erre a napra több feladat nem maradt, néhány héten belül postázzák a 4. számú mellékletet és az Igazolványt, ugyanis Műszaki Vizsgára csak ezen papírok birtokában mehetünk.

Így is lett, egy hónapon belül megérkezett az ajánlott levél, benne a várt iratokkal. Ekkor már lehet intézni a Műszaki Vizsgát a megyeszékhelyeken lévő Közlekedési Hatóságnál. Fel kell készülni, hogy 60 napig érvényes a Minősítő Vizsga és elvileg ezen időtartam alatt kellene vizsgáztatni a motort, de nekem január 22-i időpontot tudtak legkorábban adni.

Mivel időpontra kell menni, nincs tumultus, a Forgalmi Engedély, 4.számú melléklet, a Múzeális Minősítés Igazolványa és a Személyi Igazolvány bemutatása után a pénztári befizetés (jelen esetben kb. 4500 Ft) következik. Ezután fogadja a vizsgabiztos a Simson Sportot.

Szemrevételezés, körbefotózás, azonosítók leolvasása után elektromos hálózat tesztelése és sikeres fékpadi próbák után jöhet az újabb 5 évig érvényes műszaki vizsga beírása a Forgalmi Engedélybe. Rendszámra már nem ragasztanak matricát.

Fontos változás, hogy a Forgalmi Engedély csak a 4. számú melléklettel együtt érvényes, illetve a   Műszaki Vizsga is 5 évig.

Erre az időszakra már csak az éves kedvező biztosítást és szükség esetén a MNHJR tagsági díjat kell befizetni. Érdemes körbenézni, mert több biztosító társaságnak van baráti tarifája OT rendszámos járművekre.

 

Bogyay Norbert 2021.01.22.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2021