Főoldal

Újdonságok 1987

A Motor Jahr magazin 1956-tól a rendszerváltásig jelent meg évente az NDK-ban. Az 1987/88-as kiadásban részletesen foglalkoztak a Simsonokkal

.

Egy áttekintéssel indul a cikk, amiben szerepel, hogy 1961 óta a Simsonnál csak kismotorok készülnek és 1986-ban több mint kétmillió ilyen motor van forgalomban az NDK-ban.

Az akkori jogszabályoknak megfelelően az 50ccm-es kismotorok, amelyek 60 km/h-s maximális végsebességggel rendelkeznek már 15 éves kortól vezethetőek megfelelő engedély birtokában.

Egy rövig történeti áttekintés következik 1955-től az S51-es sorozat megjelenéséig 1980-ig, majd részletesen foglalkozik a gyár 1986-os modelljeivel.

Az S51N alapmodell, mivel nincs irányjelzővel felszerelve, az akkumlátor is jóvel kisebb, mert csak a kürtöt kell ellátni árammal, az utaslábtartó a hátsó lengővillára van szerelve, nincs gyújtáskapcsoló, feszültségszabályzó és csak 3 sebességes motorral szerelik.

Illetve megemlítik az S51/70 sorozat csúcsán lévő S70 Comfortot is, melyet 4 sebességes motorral, 35/35w-os világítással, fordulatszámmérővel, elektronikus gyújtással, függöleges, kihajtható berugókarral, emelt és bordázott üléssel, nagyobb átmérőjű tükrökkel, első fékhez is féklámpakapcsolóval, gumiharanggal az első teleszkópokon és MZ stílusú hátsó teleszkópokkal szereltek.

Az Enduro kivitelek főleg a fiataloknak készítették, 90mm-es hátsó rugóúttal rendelkeznek, merevített vázzal, magasított kormánnyal, emelt kipuffogóval, amit védőráccsal láttak el, K32 mintázatú Pneumant gumikkal, természetesen 4 sebességes motorral, elektronikus gyújtással és nagyobb átmérőjű tükörrel készültek. Az S70 E/2 modell pedig emelt műanyag első sárvédőt is kapott.

Ami az autóknál a de luxe kivitelek, a Simsonnál a C, mint Comfort modellek voltak. Az S51C látványos fehér fényezést kapott, beleértve a sárvédőket is. Mindenben az S70C-re hasonlított. Ami oldalsztendert kapott, állítható hátsó teleszkópokat, fordulatszámmérőt, feketére fényezett blokkházat, hengert, hengerfejet és a rövidebb, Enduron is alkalmazott hátsó sárvédőt.

Az új robogó család a már 22 éve gyártásban lévő Schwalbe sorozatot váltotta fel. 1985-ben a Lipcsei Vásáron mutatták be a suhliak az SR50/80 változatait. Nemzetközi szinten is egyedülálló és modern robogó volt. Kiemelték a 12 colos kerekeket és a kényelmes ülést a nagy rugóutakkal rendelkező felfüggesztéseket. Egy robogó ami egy kismotor vezethetőségével rendelkezik. A 3 és 4 sebességes motorokat apró változtatással az S51/70 sorozattól vették át, a végsebességek sem változatak.

Az SR50 N sorozat a belépőmodell 3 sebességes motorjával, kerek km órával, indexek, feszültségszabályzó és akku nélkül szerelték. A B3 verzió is 3 sebességes volt.

A B modelleket kombinált műszeregységgel szállították, ami magában foglalta km órát, az üres az index és a távolságifény visszajelzőt is. Elektronikus feszültségszabályzóval és indexrelével, 4 irányjelzővel és 6V 12 Ah-s akkuval készültek.

Az SR50/ SR80 C és CE esetében a C a Comfort az E az önindítót jelölte. A csúcsmodell a CE változat volt. Ha üresben volt a motor és a gyújtást ráadjuk a kormányon bal oldalt lévő gombot megnyomva életre kel a motor. Az önindító 12V-os így ezeket a modelleket 12V 5,5 Ah akkuval gyártották. Ekkor már tervezték, hogy bevezetik más modelleken és típusokon is a 12 voltos elektromos hálózatot.

A következő fejezet a gyakorlati tapasztalatokról szól. A 12 colos kerekeken 3.00-12-es méretű Pneumant gumik vannak, ami kiemelkedett az akkori robogó mezőnyből a szélessége és átmerője alapján. Kényelmes, könnyű terepen is használható kis robogó lett belőle, többször is kiemelik, hogy a suhli mérnökök nagyszerű járművet készítettek.

Ha már a praktikumnál tartunk, az ülése elötti, műanyaggal burkolt rész elöl csomagakasztó kampóval rendelkezik, de a jobban felszerelt változatokon van oldalcsomagtartó is, amire 26l-es Pneumant koffert is lehet vásárolni.

Felhasznált irodalom és képek: Wolfram Riedel Die Simson-Modellpalette heute, Motor-Jahr 87/88, Veb Verlag für Verkehrseesen Berlin 1988

Bogyay Norbert 2010.12.18.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2010.