Főoldal

Simson mofa sorozat

„Egy kerékpár egy lóerővel” - hirdette a korabeli angol nyelvű prospektus 1970-ben. Valójában a lehető legolcsóbban előállítható és egyben legtakarékosabb Simson modell volt.

 

A Simson gyár lefelé bővítette a kínálatát. Az egyszerűség volt a kulcsszó. Az SL1 elől-hátul rugózatlan vázzal készült, jellegzetessége az első csomagtartó, illetve a hátsó kerék felett elhelyezett benzintartály, ami 3,2 literes csak.

 Az 50 ccm-es motorja 1,6 lóerőjével 30km/h-s végsebességet tudott elérni sík úton, 2 literes 100 kilométerenkénti fogyasztás mellett. Mindezt sebességváltó nélkül. Hagyományos kuplung sincs a motoron, ezt önműködö röpsúlyos szerkezet helyettesíti. Minkét kerékre dobfék hat, amelyet a kormányon lévő karokkal lehet működtetni. Továbbá a dekompresszor karja is itt található.

További érdekesség a két lánc alkalmazása. A primerhajtás szíjjal történt. 16 colos festett acélfelnis  kerekeken gördült. A lendkerékmágneses gyújtásban található dinamó teljesítménye 30W, ami a világításra éppen elegendő.

Akkoriban nem egészen 700 keletnémet márkába került. Színválasztéka elég egyszerű volt, mert zömében piros és kék vázzal készült, a sárvédők és a kerekek mindegyik változatnál vajszínűek voltak. A visszapillantó tükör a csengő, az ülés mögötti szerszámostáska és a váz alatt légpumpa szériatartozék volt.

Az egyedüli rugózást a lengőnyeregnél találjuk. (Ezt a gumi felsőrészes nyerget többször láttam már SR2-es mopeden is utólag rászerelve).

 

1971-ben modernizálták a kis motort, ami az első lengővilla bevezetésében ki is merült. Ezt a modelt jelölték SL1S néven.

1972-ben még próbálkoztak egy SL2 nevű mofával, aminek a tankja előrekerült a blokk fölé, illetve teleszkópos hátsó rugózással szerelték; de ez csak elképzelés maradt. A röpsúlyos motorját viszont az NDK fűnyírókon láthattuk egészen a rendszerváltásig.

A gyártás közel 18 hónapja alatt összesen 60.000 mofa készült, 1972 márciusában végleg leállt a gyártás.

Magyarországra is került pár darab, javarészt az NDK-ból hozták be egyénileg, vagy ajándékba kapták.

Bogyay Norbert 2007.04.16.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

                  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2006.