Főoldal

Simson Schwalbe KR51/1H 1970

Az NDK-ban töltötte fiatalságát az 1970-ben készült kisrobogó, első ránézére sokan elmennek mellette, de mihelyt kiderül, hogy kéziváltós példány, pár hozzáértő alaposabban átnézi a kék Schwalbe-t.

Belpiacos kivitel, a kormány végébe szerelt irányjelzőkkel és bal oldali visszapillantó tükörrel.

Már a fekete, díszléc nélküli hátul kis simson táblás üléssel, de még a teligumis hátsó lábtartóval, szivarvégű kipufogóval és kétszínű lengéscsillapítóval készült.

Néhány leverődés és karc árulkodik az elmúlt 43 évről, de még a fényezés, gumik, üléshuzat is eredeti.

A hosszú berugókar magányosan pihen, nincs mellette a sebességváltókar.

Alumíniumból sajtolt a kormányburkolat, az üresvisszajelzőt gyárilag ledugózták, természetesen a régi típusú gyújtáskapcsoló kulcs is eredeti. Ritka a fekete számlapos km óra.

Az ülés alatti helyet kitölti az üzemanyagtank, a szerszám és az égőkészlet.

A mopedekre hajazó kormányváltó, a kuplungkar behúzása után lehet sebességet váltani, lefelé az eggyes, felfelé az üres, majd a második és a harmadik fokozat. Arra is figyeltek, hogy jól olvasható legyen éppen melyik fokozatban vagyunk.

A jól ismert kényszerlevegő hűtéses 3 sebességes bontatlan Simson motor csodásan csendes és rezgésmentes hanggal, alaposan megnézve gyanús a két szürke bowden, ami a sebességváltás miatt kell.

Egyik bowden a légszűrő cső alatt van elvezetve, szinte láthatatlan, míg a másikat jobb oldalon vezették el és alu kábelkötegelővel rögzítették a vázhoz. A lábváltó hiánya miatt eltér a blokkfedél kialakítása is.

Megszokást igényel a használtata, de viszonylag könnyen el lehet sajátítani. Rendszám soha nem volt rajta, mert a hátsó lámpa alatt nincs furat a sárvédőn.

Összehasonlítás képpen egy itthoni 1970-es lábváltós, de irányjelzők és tükör nélküli gyári festésű KR51/1F látható a képen

Végül egy videó a motorról.

Bogyay Norbert 2013.11.14.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2013.