Főoldal

Motorkerékpár javítási munkák kisipari iránydíjjegyzéke

Újabb érdekes kiadványt szeretnék bemutatni a hetvenes évek elejéről, melyben szerepelnek az első kötetben a Star és a Schwalbe, a másodikban pedig a Simson Sport. Kicsit visszamegyünk az időben és megnézzük a korabeli árajánlatokat.

1971 márciusában megjelent kiadvány első részében a segédmotorkerékpárokról és a német illetve a cseh 125-250-esek javítási iránydíjai szerepelnek.

1300 + 10 példányban adták ki könyvet

A kisiparosok országos szervezetének árosztálya írta alá a bevezetőt, melyben a növekvő motorkerékpárszám miatt megemelkedett javítások körüli konfliktusokat szeretnék csökkenteni ezzel a kiadvánnyal.

1971. január elsejével léptek hatályba az itt szereplő iránydíjak.

Belemélyednek a számlák részleteibe.

Egy konkrét példán, jelen esetben a KB-42-25 rendszámú MZ Trophy 150-esen mutatják be a könyvben szereplő iránydíjakból elkészített számlát.

Egy mintaűrlap a számla elkészítéséhez.

Itt már a javítási munkadíjak szerepelnek forintban, látható az adott típusok esetén az eltérés.

Minnél nagyobb és drágáb egy motor úgy emelkednek a javítás költségei is.

Ez már a II. kötet címlapja, itt nagyobb a szórás, az 50 köbcentiméteres Riga moped és a 750-es Ural is szerepel benne.

Jól kivehető, hogy vannak minden járműre érvényes egységáras munkadíj ajánlatok, mint az első sárvédő le és felszerelése, de előfordul a kormány esetében, hogy többszöröse az ajánlat a nagyobb motor esetében.

Azért a 250 ccm-es Simson és a Junak 300 Ft-os dugattyúcseréje arányaiban időigényesebb munka is mint a kétüteműeknél, ez meg is látszik a magas felárban.

Bogyay Norbert 2014.11.14.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2014.