Főoldal

Javítási iránydíjak és iránynormák 1981

A suhli gyár német nyelven folyamatosan kiadta a különféle Javítási és karbantartási utasítások mellett az alkatrészkatalógusokat és az árjegyzékeket, melyek természetesen az NDK piacra voltak érvényesen, nálunk a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium kiadásában jelent meg a Munkaszervezési kiadványok sorozatában a III/44-es kötet, mely a Simson kismotorkerékpárok javítási iránydíjak és iránynormákat tartalmazta. Kicsit belelapozunk és visszautazunk 40 évet az időben

Egyszerű papírfedeles kiadvány, mely tartalmazza az akkor piacon lévő Simson típusok, azaz a Star, Schwalbe és az S50 sorozat járműveinek javítási folyamatát, idejét és ennek a fogyasztói árát.

Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium számára készítette a Közlekedés Dokumentációs Vállalat (KÖZDOK) Budapesten, 1981.07.30.

A könyv első fejezete, rövid előszó után a javítási iránydíjakat tartalmazza. Egy kis tájékoztató, ebben az időben a legolcsóbb Simson az S51N-H modell 9200 Ft-ba került, míg az egy havi átlag kereset nagyjából ennek a fele volt a KSH adatai szerint.

Ennek megfelelően tízes és százas nagyságrendben szerepelnek a normák.

Százalékos arányban szerepelnek a javítások, a könnyeb számszerűsítés miatt.

Ezek az árak jobbára az állami cégekre vonatkoztak, jól láthatóan a művelet összetettsége esetén összeadódtak.

A következő nagyobb fejezet a munkaszervezési iránynormák, ez teszi ki a kötet legnagyobb részét.

Alaposan leírják a szerzők a Simsonok műszaki tulajdonságait, sajátosságait és az üzemeltetéshez szükséges anyagokat.

Az iránynormákat rendszerezték, jól láthatóan csoportosítják a könnyű azonosítás érdekében,

A biztonság kedvéért konkrét példán is bemutatják, ügyesen vissza lehet fejteni a kódszámok alapján a jármű típusát és a munka jellegét.

A gyári alkatrészkatalógus képeinek segítségével részletesen leírják a munkafolyamatot és az erre tervezett munkaidőt, ez adja meg az iránynormát percben.

Egy jó példa erre, az első kerék kivétele és visszaszerelése norma szerint 10 perc.

Szintén ennyi időt kell átlagosan számolni a hátsó fék beállítására.

S50B esetében a 750 perces vázcsere elég komplex folyamat.

Éppen ellentéte ennek a 10 perces visszapillantő tükör le és visszaszerelése, természetesen ebbe a beállítás is szerepel :)

Schwalbe és Star gépmunkái természetesen megegyeznek, de azért külön tűnteik fel.

Lakatos munkák is százalékosan vannak elkülönítve egymástól.

Bonyolultabb munkafolyamatok természetesen ábrával szemléltetve sokkal egyértelműbbek.

Látványos a sebességváltó összeszerelés a háromsebességes motoroknál

 

Cél a minnél egyszerűbb használata az irodalomnak, ezért sokszor konkrét példa kerül elő, akárcsak most is egy Star.

Összesen 230 óráig fogalalkozna egy szakember ebben az esetben a kismotorral.

B5 méretben és 1000 db készült ebből a könyvből ebben az évben.

Végül pedig a korabeli fogyasztói ár, 202 Forint volt

Bogyay Norbert 2021.02.10.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2021