Főoldal

Isolator, gyújtógyertya az NDK-ból

A II. Világháborút követően az új államban elkezdődtek a motor és a személyautó fejlesztések. A járműiparnak szüksége volt gyújtógyertyára is.

1947-ben készült az első, míg 1949-ben kezdték el nagy sorozatban gyártani a gyújtógyertyákat és folyamatosan nőtt a termelés. 1957-re már 25 millió gyertyánál tartottak. Ekkor már a termelés fele exportra ment.

Az Isolator gyertyák minőségén folyamatosan javítottak, egyre megbízhatóbbak lettek. A képen jól látszik a jobb oldalon az 1950-es években készült gyertyáktól fokozatosan jutottak el a bal oldalon lévő jelenleg is piacon lévő gyújtógyetyáig.

A hatvanas években még újítottak fel gyertyákat és külön dobozban árulták. Felfelé haladva egyre újabbak a dobozok.

Egy új Isolator gyertya a hetvenes évekből.

Érdekesség, hogy a nyolcvanas évek vége felé az élettartam 15.000 km-re nőtt. Folyamatosan bő-vültek az exportpiacok is (Anglia, Egyiptom, Marokkó, Spanyolország, Kuba).

1987-ben a VEB Elektromechanische Werke Sonneberg nevű gyár legyártotta a 450 milliomodik Isolator néven futó gyújtógyertyáját.

Ezek az utolsó NDK Isolatorok (ezek már a sárga bevonat helyett ezüst színűvel készültek).

A rendszerváltást követően először megalakult az Elektrokeramik Sonneberg GmbH, majd 1991. novemberében átvette az irányítást a BERU.

Azóta is készülnek Isolator néven gyújtógyertyák.

Néhány éve módosították a gyertya formáját, úgy tűnik a megbízhatóságon is sikerült javítaniuk, mert egész jól bírják az igénybevételt.

Az évek során ennyi Isolator gyertyát használtam, illetve volt olyan időszak, amikor annyira megbízhatatlan volt a Beru csoportos gyertya, hogy csak egy kört bírt ki a Simsonokban. Az NDK-s verzió szerintem a legjobb, főleg a matt dobozos.

Bogyay Norbert 2008.03.14.

vissza a Főoldalra

 

 Fórum

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2006.