Főoldal

Simson SR 50/1 Gamma XCE 1994

1994 az utolsó év volt a hagyományos alvázszámok tekintetében, ebből kiszűrhető, hogy az előző 4 évben összesen kevesebb, mint 10.000 készült belőlük. Egy tavasszal készült. tárcsafékkel és önindítóval felszerelt, német piacról származó metálkék robogót szeretnék bemutatni.

A suhli Járműgyár részben a meglévő alkatrészekre támaszkodva a rendszerváltás után újra kezdte a termelést, egy jóval kisebb dolgozói létszámmal.

Érződött a pénzhiány, mert a meglévő modelleket szerelték össze, néhány műanyag idom megváltoztatásával hoztak létre új változatokat.

Ilyen volt az X modellcsalád is 1993-ban. Nem volt összhang az adattábla és a kiegészítő típustábla között, egyiken SR50/1 a másikon SR 80/1 XCE szerepel :)

Kicsit megosztó, de nagyrészt tetszetős idomszett kicsit a használhatóságot csökkentette, elhagyták a csomagrögzítő fület a kormányzár mellől, de kínáltak oldal és hátsó csomagtartót a választható felszerelések közül.

A Marzocchi első teleszkóppár teljesen hidraulikus működésű, jóval kényelmesebb a megszokott Simsonhoz képest, de a tárcsaféknyereg rögzítés miatt szükséges kelléke az XC sorozatnak.

Grimeca féktárcsa, féknyereg és közbetét a kicsit átalakított NDK-s kerékagy, melyben még a fékdob is megtalálható.

A fékmunkahenger viszont Magura gyártmány a markolatokkal és a kapcsolókkal együtt.

Az új szabványok miatt a kormányok is cikszámozottak a gázforgantyú alatt.

Olasz CEV irányjelzők, műszerfal,

szintén itáliai Zadi zárak és gyújtáskapcsoló, mely szerves része a gyorscsatlakozós vezetékelésnek.

A rövid kipufogó miatt új blokktartót is készítettek,

elöl nagyobb ívvel, hogy legyen helye az önindítónak.

M543 EFR, ez a kódneve az 1979 óta gyártott, többször módosított M531-es motorcsaládnak. Itt éppen a motorszám fölé beütötték részletesen. Az 5-ös jelöli a motorcsaládot, a 4-es a sebességfokozatok számát, míg a 3-as az 1992 utáni változatot, melyen a külön olajzó felöntése látható, illetve még pár változtatás van az öntvényen.

A betűknél az E az önindítót, az F a lábkapcsolást, míg az R a robogó kivitelt jelenti.

Jelen esetben a második generációs önindítóval szerelték, azaz már nem a FER által készített, hanem Itáliából érkezik az egyik beszállítótól a motor, teljesen más, két részes fedél került a gyújtásra.

Az utolsó robogók egyike, melyre még a jól ismert NDK-s tirisztoros gyújtás került, áprilisban már PVL, nyugatnémet gyújtással készült tovább a többi kismotor. Bing 17-es sorozatú, de 15 mm-es torokátmérőjű porlasztó,

Karcoma benzincsap B&M tükrök szintén a nyugati országrészről érkeztek.

Gyártási év és hó jelöléssel érkeztek a kerekek, jelen esetben 1994 2. hónapját jelölik.

Jól látszanak a műanyag idomok az ülés alatt. Kényelmes a habosított műanyag hátsó kapaszkodó. Már az újabb nagyobb átmérőjű légszűrővel szerelték. Tank a burkolatok miatt fekete porfestésű.

Jól dokumentált előélet, biztosítási rendszám egyértelműen bizonyítja a német eredetet, pont 10 éve használták utoljára. 50 km/óra volt 1992-2001 között gyártott Simsonok végsebessége hivatalosan, gyakorlatilag 60 felett van a végsebesség.

Vidám, élénk színek jól állnak a hagyományos alapokon nyugvó robogónak.

Nagyon könnyen indul, alig hozzáérünk az indítógombhoz, vagy kis rúgásra életre kel a motor.

Egy év különbség sok technikai változást hozott, nagy részük az NDK-s készletek kiapadása miatt történtek.

Bogyay Norbert 2017.10.03.

vissza a  Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2017.