Főoldal

BMW R35 1950

Türingiában komoly gyökerei vannak a járműgyártásnak, Suhl mellett Eisenach sorsa is hasonlóan alakult a második világháború után, azaz a szovjet irányítás alatt folytatódott a kettő és négykerekűek gyártása. Egy Magyarországon használt, de idén pont fél évszázada forgalomból kivont BMW R35-öst szeretnék bemutatni.

Egyhengeres, négyütemű, kardánhajtásos, kézi sebességváltós, 4 sebességes, elöl modern teleszkóp, hátul régi merev vázas motor a harmincas évek második feléből, ez a bajorok R35-öse.

1937. januárjától gyártották sorozatban 1940 nyaráig, 995 birodalmi márkába került. Eisenachban eleinte autókat szereltek össze már az 1800-as évek végétől, de a háborúban a BMW ide telepített át biztonsági okokból rengeteg motor alkatrészt és az R35 komplett gyártósorát.

1945-ben a szovjet csapatok elfoglalták a gyárat, az ott lévő rengeteg alkatrészből motorokat és autókat építettek. 1946-ban vették fel a SAG Awtowelo nevet, de már 1945 végén megindult az R35-ösök gyártása, immár 200.000-el kezdődő váz és motorszámmal. Az ország kettéválasztása miatt azonban sok alkatrész gyártó vállalat a másik oldalon maradt, így idő kellett, míg az NDK-ban is megindult pl. a lánc vagy a gyújtás előállítása nagy példányszámban.

1951-ig használhatták a BMW márkanevet, utána megváltoztatták a kék emblémát pirosra és EMW néven gyártották tovább a járműveket. Több alkatrészt felhasználtak az AWO 425 gyártásánál is (első kerék, komplett első lámpa, porlasztó, később pedig a kormány, hátsó sárvédő, utasülés stb.)

Elegáns megoldású a kulisszás sebességváltókar, a márkajeles tankpárna alatt is szerepel a fokozatkiosztás. Megszokást igényel a használata.

Jellegzetes a motor aránya, nagy 19 colos kerekek, peremezett felnik, elöl 16, hátul 18 cm-es átmérőjű dobfék lassítja az akár 100 km/órás sebességről a könnyű 350-est.

A lengőnyereg nagyban hozzájárul az aszfaltos úton a kényelemhez, a préselt lemezváz hátul nem rugózik, ezért rosszabb úton pattog nagyon.

Láthatóan jobbra van tolva a blokk a vázban. A rövid dob alig vesz le a motor mély hangjából.

Megtartották a mélyfekete fényezést és a fehér vonalazást a háború előttről. Nagyon alacsony építésű a motor, emiatt fém kartervédőt is szereltek rá.

Folyamatosan fejlesztették, itt már NDK lámpafej és hátsó lámpa a legszembetűnőbb talán. A préselt lemezvázhoz oldalkocsit is csatlakoztattak, elsősorban Stoye SM vagy TM párost, de több kisebb vállalat is készített akkoriban (Wünsche, HTH, Falke, GEWO).

Nagyméretű a krómozott, márkajeles tanksapka. Bal oldalt kapott helyet felül az előgyújtás szabályzó kar, alatta a kürt gombja, majd legalul a fényváltó kar. Egyetlen visszajelző a töltés hiányát mutatja a gyújtáskapcsolótól jobbra.

MAW kilóméteróra, fordított kuplung és fékkar a vastag és széles, 26 mm-es átmérőjű csőből készült kormányon. Középen lévő karral lehet szabályozni a kormányzás erősségét.

Bosch akkumlátoros, külső trafós a gyújtás, a henger mellett látható az ékszíjhajtású 6V-os dinamó. OHV, azaz nyomórudas, láncos vezérlésű 14 lóerős motor, öntöttvas hengerrel.

Jól hozzáférhető a gyújtógyertya, a SUM porlasztó viszont eléggé el van dugva. A henger alatti kis dugó a kuplungszerelés miatt van. Jobb oldalt kapott helyet a berugókar, melynek visszahúzó rugója kívül van a kar és a váltóház között.

A dinamó alatt a szerszámos rekesz fedele látszik, mellette az akkumlátor mélyedése és a rögzítő csavarjai.

Kardánhajtás elöl gumi csuklóval, hátul meg körmös csatlakozással. A kerék fix helyzete miatt kardánkeresztet nem építettek be.

Gépjárómű Forgalmi Engedély a hatvanas évek elejéről.

Az egyetlen bejegyzés a forgalomból kivonás benne, ekkor még nem volt kötelező az évenkénti műszaki vizsga motorkerékpárokra.

A továbbfejlesztett EMW R35/3 gyártása 1955-ig zajlott, ekkor felhagytak a motorkerékpár gyártással, elkezdődött újra a Wartburg személyautók tömeggyártása.

Eredeti Riesa márkájú gumik, de készült DEKA márkanévvel is.

 

Bogyay Norbert 2018.03.06.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2018.