Főoldal

Simsonok 2002-ben

A Simson utolsó évi kínálata egy 2002-es gyári prospektus alapján

 

 A vihar előtti csend. Év elején még nem látszott, hogy közel van a csőd. Ha a választék nem is bő-vült az előző évhez képest, de a színek, felszereltségek esetén lehet látni változást.

 

Érdekes, hogy a 125 RS idomzata még a régebbi 3 részes a képeken, mert 2001-ben már a kétrészeset gyártották. Megemlítik a piros színt is, de ilyennel még nem találkoztam :)

Ekkor már négyütemben kellett elképzelni a jövöt.

A nárciszsárga kivitelből nagyon kevés készülhetett.

Itt is a kipuffogó, a fényezés és a matricázás változott a korábbi évjárathoz képest.

A Star 25/50 robogó változások nélkül kezdte a 2002-es évet.

A Sperber 50 esetében a matricázás jelenit az újdonságot. Természetesen katalizátor dolgozik a kipuffogóban.

A Fighter változatlan maradt.

A Spatzot nehezen fogadta be a piac, de a kínálatban tarották. Érdekes keveréke a robogónak és a motorkerékpárnak.

A Habicht széria áll a legközelebb a rendszerváltás előtti Simsonokhoz, mint látható alig változott a sorozat a több mint 10 év alatt.

Az alapmodell is változatlanul kezdi az utolsó évét.

A Star Classic pár matricától eltekinte szintén változatlan. A legutolsó példányokon rezonátoros a kipuffogó.

 

 

 

Sajnos 2002 végére már várható volt, hogy felszámolják a hajdan neves Simson gyárat. A Kontec csoport több prototípust is készített a motoros rollertől a V2-es 1000ccm-es motorkerékpárig, de ezek többsége csak a számítógép monitorjáig jutott.

2003-ban árverésen keltek el az utolsó Simsonok is. Az alkatrészellátást az MZA vette át. Ma a TLG Simson Ipari Park van a Simson gyár területén. A Zweiradhaus Suhl vállalat jóvoltából egy kis alkatrészüzlet van az üzem hajdani bejáratánál, ahol szinte minden Simson motorhoz lehet alkatrészt kapni, sajnos egyre kevesebb az eredeti alkatrész ott is. Régebben a Simson múzeum is a gyár területén volt, de 2007-óta a suhli Kongresszusi Központban látogatható.

Bogyay Norbert 2009.01.14.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2009.